VÖRÖSHERE
 

 A vöröshere a lucerna után a második legértékesebb pillangós virágú szálas takarmánynövényünk. Hazánkban a Dunántúlon és az ország északi, csapadékosabb tájain termesztjük, azokon a talajokon, ahol a lucerna termesztése már nem gazdaságos. Az öntözést egyébként nagyon meghálálja, ezért öntözéses gazdálkodásunk fejlôdésével a vöröshere termesztés lehetôsége is tovább növekedhet. De a lucernával öntözéses körülmények között sem versenyezhet.
 A vöröshere nemcsak fontos takarmánynövény, hanem értékes talajjavító-növény is, bár kevesebb szervesanyagot hagy vissza a talajba, mint a lucerna. Takarmányértéke közel azonos a lucernáéval, de valamivel kisebb a fehérjetartalma és rosszabb az étrendi hatása, ezért elsôsorban szénát készítenek belôle. A friss zöld vöröshere - a lucernához hasonlóan - puffasztó hatású, ezért a vörösherét sem szabad legeltetni.
 A szénakészítés és a többi tartósítási módok mindenben azonosak a lucernatermesztésnél leírtakkal.

Rendszertana, elterjedése és biológiai jellemzése

 A herefélék /Trifolium/ nemzetségének legfontosabb és legértékesebb faja a termesztett vöröshere /Trifolium pratense L./
 A termesztett vöröshere fiatal kultúrnövény. Nyugat-Európában a XVI. században kezdték el a termesztését. Hazánkban pedig csak a XVIII. század végén és a XIX. század elején kezd elterjedni.
 A nálunk termesztett vörösherék 2-3 évig élnek, és a korai érésû, két kaszálású típusokba tartoznak, amelyek öntözés esetén háromszor is kaszálhatók. Általában két éves növényként hasznosítjuk, mert a harmadik évben rendszerint kiritkul.

 Biológiai jellemzés. A vöröshere alacsony hômérsékleten /2-30C/ csírázó takarmánynövény.
 Gyökérzet. A vörösherének erôs karó gyökere van, amely általában 60-70 cm mélyre hatol a talajba, de a talaj minôségétôl függôen egy-két méter mélyen is találunk gyökereket. A gyökértörzs /rizoma/ a lucernához hasonlóan a talaj felszínéhez közel helyezkedik el.
 Szár. A hajtások a gyökértörzs csúcsi részébôl törnek elô, és bokrot alkotnak.
 Levélzete. Hármasan összetett /Trifolium-levél/. Az alsó levelek hosszú, a felsô szárlevelek rövid nyelûek. A levelek alakja tojásdad, épszélûek, finoman és egyenletesen szôrözöttek. A levelek színén félhold alakú, világosabb zöld színû folt /keresztsáv/ látható, de vannak folt nélküli levelek is.
 Virágzata összetett gombvirágzat. A virág színe többnyire lilás piros, de ritkán fehér virág is elôfordul.
 A vöröshere is idegen termékenyülô növény. Jól és biztonságosan csak a hosszú szivókájú vadméhek képesek megtermékenyíteni. Kisebb mértékben a háziméhek is látogatják a vörösherét, de nagyobbrészt csak a Bombus-fajok /poszméhek/ vsznek részt a megporzásban.
 Termés és mag. A vörösherének egymagvú hüvelytermése van. A magvak lekerekített sarkú háromszög alakúak. A mag alapszíne sárga, a szélesebb rész gyakran lilás, fényes. A tetraploid vöröshere magja túlnyomórészt sárga. A diploid fajták ezermagtömege 1,6-2,3 g, a tetraploidoké 2,5-3,2 g.

 Fajta megválasztás. A száraz és az öntözéses termesztés kivánalmainak megfelelôen kell megválsztani a vöröshere fajtákat.

Éghajlat és talajigény, vetésváltás

 Éghajlatigény. A vöröshere az éghajlattal szemben igényes növény, csak a hûvösebb, csapadékosabb éghajlaton termeszthetô gazdaságosan. Hazai viszonyaink között a 600-650 mm évi csapadék mennyiség az, ahol a vörösherét már termeszthetjük, de igazán csak a 700 mm feletti csapadéknál érzi jól magát. Nagy termések biztosításához nemcsak a csapadék mennyisége, hanem az eloszlása is fontos.
 A vöröshere nemcsak a csapadékra igényes, hanem a levegô páratartalmára is. Hôigénye nem nagy, csak a magtermesztés igényel csapadékmentes, száraz, napos, meleg idôjárást.
 A vöröshere a téli fagyokat is jól bírja, de tavasszal a felfagyásra érzékenyebb, mint a lucerna.

 Talajigény. A vöröshere a talajjal szemben igénytelenebb, mint a lucerna. De nagy és biztos termések eléréséhez középkötött és tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású, nyirkos talajokat igényel. Laza homoktalajokon és szélsôségesen kötött, szikes talajokon nem termeszthetô. De jól terem a mélyebb fekvésû, üde, humuszos homoktalajokon is. A talaj termôréteg mélységére és a talajvízszint magasságára /1,5-2 m/ sem olyan igényes, mint a lucerna.
 A vöröshere is mészkedvelô növény, de mészigénye kisebb, mint a lucernáé. Ezért a vörösherét mészszegény talajokon is termeszthetjük; ahol a talaj termôrétegének kémhatása - pH-értéke - 6-6,8 között van /Nyugat-Dunántúl erdôtalajai, stb./. Az ilyen talajokon meghálálja a talajok meszezését, és ezzel is növelhetô a vöröshere termése.

 Helye a vetésváltásban. A kétéves hasznosítású vöröshere nagyon jól beilleszthetô a növényi sorrendbe. A vörösherét rendszerint takarónövénnyel vetjük, ezért az elôvetemények értékeléséhez tartozik a takarónövények értékelése is.
 A vöröshere jó elôveteményei: a kapás növények, fôleg a jól ápolt cukorrépa, illetve az utána kerülô tavaszi árpa. A vöröshere rossz elôveteményei: a hüvelyesek, fôleg a bükkönyfajok. Önmaga után 4 éven belül ne következzék "hereuntság" fellépése esetén pedig 5-6 évnél hamarabb ne kerüljön ugyanarra a táblára.
 A vöröshere kitûnô elôveteménye az ôszi gabonaféléknek, fôleg a búzának, de száraz viszonyok között és késôi feltörés esetén helyesebb, ha tavaszi kapásnövényt vetünk a vöröshere után.

Tápanyagigény és trágyázás

 A vöröshere tápanyagigénye és trágyázása nagyon hasonló a lucernáéhoz. A két növény trágyázása között csak az a különbség, hogy a vöröshere alá kevesebb trágyára van szükség, mivel a vöröshere élettartama rövidebb és termése is kevesebb, mint a lucernáé.

 Szervestrágyázás. Istállótrágyát csak az elôvetemények - illetve a takarónövények elôveteményei - alá adhatunk.

 Mûtrágyázás. A vöröshere a fejlôdéséhez bôséges tápanyagot igényel. Ezért nagy termések biztosításához tápanyagigényének megfelelô mûtrágyázásra van szükség.
 A mûtrágyák közül fôleg a foszfor és kálium mûtrágyák fontosak,  ezeket rendszerint a takarónövények alaptrágyázásakor (ôsszel) dolgozzuk be a talajba.
 Nitrogéntrágyázásra is hálásabb a vöröshere, mint a lucerna. Különösen a savanyúbb talajokon van kedvezô hatása a nitrogénnek. A nitrogén mûtrágyák mennyiségét befolyásoló tényezôk a következôk: a talajok nitrogénellátotttsága, az öntözés, a vetésmód /pl. a takarónövényes vetés/. A túlzott nitrogén trágyázás a takarónövény buja növekedését és a vöröshere felnyurgulását okozza.
 A vöröshere fajlagos tápanyagigénye 100 kg szénatermésre vonatkoztatva: 2,3 kgN, 0,5 kg P2O5, 2 kg K2O, összesen 4,8 kg vegyes NPK hatóanyag.
 A mûtrágyaszámítás irányelvei szerint az átlagos körülmények és közepes tápanyagellátottságú talajok esetén az 1 t vöröshereszéna elôállításához szükséges hatóanyagok kg-ban: 13-15 kg nitrogén, 7-8 kg foszfor, 19-20 kg kálium hatóanyag.
 Ez összesen 39-43 kg vegyes hatóanyagnak felel meg 1 tonna szénatermés biztosításához, ahol az NPK hatóanyagok aránya 1:0,6:1,4 körül van.
 A mûtrágya adagolása: A foszfor és a kálium mûtrágyákat alaptrágyaként kell a talajba dolgozni. A számított - esetleg korrigált - nitrogén mûtrágyát három részletben kell adagolni: 1/3-át alaptrágyaként, 1/3-át vetés elôtt a magágyba dolgozva, a visszamaradó 1/3-ot pedig a második évben indító fejtrágyaként szórjuk ki kora tavasszal.

Talajelôkészítés

 A vöröshere talajelôkészítése mindenben azonos a takarónövényekkel telepített lucerna talajelôkészítésével. A talajelôkészítés menete a takarónövényhez igazodik.

Vetés

 A vöröshere telepítésénél is fontos, hogy jó csírázóképességû, tiszta, arankamentes vetômagot vessünk. A vörösherét is vethetjük tavasszal és nyár végén, de a tavaszi vetés általánosabb. Tavaszi vetés esetén a lucernánál korábban, már március elsô felében is elvethetô. A nyár végi vetés kockázatos, ezért csak öntözéses körülmények között javasolható, és ilyenkor takarónövény nélkül vetjük a vörösherét.
 Tavaszi vetés esetén, - mivel a vöröshere jól tûri a takarónövény árnyékoló hatását, - rendszerint takarónövénnyel vetjük. Legjobb és leggyakoribb takarónövénye a takarmányozási célra termesztett tavaszi árpa. Gyengébb talajokon a vöröshere ritkább ôszi gabonákra is rávethetô.
 Ha tavaszi árpa a takarónövény, elôször az árpa vetômagját vessük el a szokásos mélységre, utána hengerezzünk, majd az árpa vetésére keresztben vessük el a vörösherét. A tavaszi árpa vetômagjából helyesebb, ha kevesebbet vetünk /a szükséges vetômag 50-70 %-át/, hogy a vörösherét kevésbé árnyékolja.
 Vetômagszükséglet kb. 10-11 millió csíra/ha, ami 12 cm-es sortávolság esetén 120-130 magot jelent folyóméterenként /és 19-21 kg/ha vetômagnak felel meg/. Egyébként jó minôségû vetômag és magágy esetén 8-10 millió csíra /16-18 kg/ha/ vetése is elegendô.
 Gyengébb termékenységû talajokon vethetjük a vörösherét szarvaskereppel keverten is. Öntözéssel és gyomos talajokon viszont füves keverékben is telepíthetô a vöröshere. Füves keverékben legmegfelelôbb társnövénye az olaszperje és a réti komócsin.

 Ápolás és gyomirtás

 A tisztán vetett vöröshere ápolása nagyobbrészt azonos a lucerna ápolásával. A takarónövénnyel vetett vöröshere ápolása a takarónövény aratása után kezdôdik. A takarónövényt minél elôbb hordjuk le a tábláról, mert a kombájn-szalma alatt a vöröshere hamar kipusztul. A heretarló elsô ápoló munkája a könnyû fogas és utána a henger járatása.
 A felfagyott vörösherét is hengerezzük le. Az aranka ellen pedig úgy védekezhetünk, mint a lucernánál. A vörösherét vegyszeresen is lehet gyomirtani. Tisztán vetett vöröshere esetén a vetés elôtti gyomirtás azonos a lucernáéval.  Felülvetés esetén, ha a takarónövény gabonaféle, lehet postemergensen is permetezni a vörösherét. Leggyakrabban elôforduló gyomnövényei az aranka, a szádor, a tarlóvirág, apró szulák, vadrepce, szulák keserûfû, libatopfajok, útszéli zsázsa, repcsényretek, tarka koronafürt, lósóskafajok stb.
 Kártevôi a csipkézôbogarak, lucernaböde, vincellérbogár, somkóró-bagolypille, valamint a magkártevôk (ápionfajok, vöröshere-magdarázs).
 Jellemzô betegségei a herefoltosság, rozsda (ezeket kaszálással megelôzhetjük), valamint a gyökérvész, fuzánózus, virágzöldülés és a lisztharmat.

 Öntözés. A vöröshere száraz viszonyok között /az Alföldön/ csak öntözéssel termeszthetô. Az öntözést jobban meghálálja, mint a lucerna.
 A vöröshere legjobb öntözési módja az esôszerû öntözés, de gazdaságos a sávos, csörgedeztetô öntözés is. Az öntözést mindig kaszálás után végezzük. Az öntözôvíz mennyisége egy-egy öntözésnél annyi legyen, hogy a talaj 25-30 cm mélyen beázzon, (50-60 mm vízadagig). Ha nagyon száraz a talaj, ennél lényegesen több vizet is adhatunk, de a túlöntözésre vigyázzunk.

Betakarítás

 Elsô évben a takarónövény letakarítása után - az idôjárástól függôen - rendszerint egy kaszálást ad a vöröshere. A kaszálást ne siessük el, de ha lehet, szeptember végéig fejezzük be, mert a késôn kaszált vöröshere a tél folyamán erôsen kiritkulhat.
 A második évben vöröshere rendszerint kétszer kaszálható. Az elsô kaszálást mindig bimbózáskor végezzük, így a második kaszálás mennyiségét növelhetjük, és kedvezô idôjárás esetén még harmadik kaszálásra is számíthatunk.
 Kaszálások ideje:
1. kaszálás: május közepe-június eleje
2. kaszálás: július vége-augusztus eleje
3. kaszálás: augusztus vége-szeptember eleje.
 Feltörése hasonló a lucernáéhoz. Ha búzát vetünk utána, akkor a második kaszálás után törjük fel, de ha tavaszi következik utána, akkor várhatunk a harmadik kaszálásra is.

Magtermesztés

 A vöröshere magtermesztésénél még általános, hogy a sûrû, takarmányozásra termesztett vöröshere második növedékét, ill. kaszálását hagyják meg magnak. De a vörösherénél is elterjedôben van az elkülönített, széles /60-70 cm/ sortávolságú magtermesztés, amelynek agrotechnikai irányelvei sokban hasonlítanak a lucernáéhoz.

Vissza az elejére