A kukoricatermesztés jelentôsége. A kukorica az egyik legfontosabb takarmánynövény; felhasználása, hasznosíthatósága igen sokoldalú. Keményítôben gazdag szemtermése fontos abraktakarmány, de a teljes kukoricanövény is értékes takarmány, melyet többféleképpen /zölden, silózva, stb./ hasznosítanak.
 Mindezek mellett ipari felhasználásra, sôt közvetlen emberi fogyasztásra is alkalmas. Sokoldalú hasznosíthatósága következtében igen jól értékesíthetô.
 A kukorica emberi fogyasztása. Közvetlen emberi fogyasztását a kukorica nagy energiatartalma és jó emészthetôsége indokolja. Ennek ellenére emberi fogyasztásra nagyobb arányokban csak Indiában, Portugáliában, Braziliában, Guatemalában, Venezuelában és Mexikóban használják. Ezeken az országokon kívül még számos országban fogyasztanak kukoricát kisebb-nagyobb mértékben.
 Az utóbbi években - választékbôvítés céljából - több országban, így nálunk is elôtérbe került a kukorica emberi fogyasztásra való felhasználása. Ilyen pl. a kukoricapehellyel sütött kenyér, a kukoricaliszt és dara, de egyéb élelmiszerféleségek forgalmazása is várható. Említést érdemel még a csemegekukorica /konzervált, gyorsfagyasztott/ és a pattogatott kukorica emberi fogyasztása is.
 A kukorica ipari felhasználása. Korábban az ipar a kukoricát többnyire csak szesz és keményítô elôállítására használta. Jelenleg már kibôvült a kukorica ipari feldolgozása: étolajat (kukoricacsíraolaj), cukrot (izocukor - HFCS - High Fruitos Corn Sirup), keményítôt, finomszeszt és egyéb készítményeket állítanak elô kukoricából, melyeket nagyobbrészt az élelmiszer-, gyógyszer-, textil- és papíripar használ fel. De a söripar felhasználása is jelentôs, mivel az adalékanyag kb. 30%-a kukorica .
 100 kg légszáraz kukoricából átlagosan 63-64 kg keményítô és melléktermékként 3 kg csíraolaj és fehérjetakarmány nyerhetô; a keményítôbôl pedig 50 kg finomitott folyékony cukrot lehet elôállítani. Ezt fôleg az élelmiszeripar használja fel.
 A kukorica, mint takarmánynövény. A kukorica takarmányozásra való felhasználása is sokféleképpen történik. A szemtermés fontos abraktakarmány, amelyet nagyobbrészt dara formájában, vagy takarmánytápokba keverve használnak fel. De ennél hatékonyabb a csírátlanítással és feltárással történô felhasználás. /A feltárás - pelyhesítés, puffasztás, robbantás, stb. - jobb emészthetôséget és jobb minôségû takarmánykeverékek elôállítását teszi lehetôvé./
 A hazánkban felhasznált abraktakarmány 65-70%-a kukorica. Az abraktakarmányokban elsôsorban mint energiaforrás szerepel. A fehérje- és olajtartalmát illetôen az egyes fajták közt eltérések vannak; az átlagos fehérjetartalom 7-10% között mozog, ami a takarmány fehérje-szükségletünk kb. 40%-át biztosítja.

 A teljes kukoricanövény takarmányként való felhasználása általában háromféleképpen történik:
 - különbözô szárazanyagtartalommal betakarított silókukorica és a zúzva betakarított teljes kukoricanövény silózása, illetve a belôlük készített szilázs takarmányozása;
 - a sûrûre vetett kukoricacsalamádé zölden való etetése; valamint
 - az érett kukoricaszár takarmányozása.
 Az érett kukoricaszár etethetô szárazon, vagy silózva, de le is legeltethetô.
 A feltépett kukoricaszár felhasználható még almozásra és tüzelésre is. Ha nem használják fel, zúzás után beszántásra kerül.
 A kukoricacsalamádé jelentôsége fôleg a zöldtakarmányozás folyamatosságában van /részletesebben a kukoricacsalamádénál/.
 A silókukorica jelentôsége már lényegesen nagyobb, mivel a silókukorica a szarvasmarha állomány tömegtakarmány bázisa. Fontosságát kiemeli, hogy a kukorica szilázs már a korszerû és gazdaságos takarmányozás megvalósítására is alkalmas. Igy a silókukorica a szarvasmarhák egész évi tömegtakarmány szükségletének a kielégítését biztosító kombinált takarmányféleség, amely lédús, és abraktakarmány is egyszerre.
 A silókukorica egyébként ízletes, nagy tápanyag- és karotintartalmú takarmány, amelynek a jelentôségét az is fokozza, hogy termesztése gazdaságos és olyan ökológiai viszonyok közt is termeszthetô, ahol a szemes kukorica már nem érik be.
 Az utóbbi években a szecskázott és zúzott teljes kukoricanövény silózásán kívül terjedôben van a kukoricacsô-zúzalék és a kukoricacsô-dara erjesztéses tartósítása és felhasználása is. Ezek mind a kukorica gazdaságosabb tárolását és hasznosítását szolgálják.
 A kukorica - sokoldalú felhasználása mellett - azért is fontos növényünk, mert termesztése teljesen gépesíthetô, a heterózis nemesítéssel pedig gazdaságosan növelhetôk a kukorica termésátlagai.
 A kukoricatermesztés elterjedése és helyzete hazánkban. A kukorica egyrészt a törökök közvetítésével, másrészt Olaszországból került hazánkba. Ôshazája Dél-Amerika, Kolombus hozta 1493-ban Európába, ahol elôször a Födközi-tenger partvidékén kezdték termeszteni. A XVII. század második felében kezdett elterjedni, de a XVIII. század végére már ismert növény lett az ország egész területén.
 Termôterülete elterjedésétôl kezdve szinte állandóan nôtt és az 1930-as - 1940-es években már olyan jelentôs növényünk, hogy a szántóterület kb. 20%-án termesztettünk kukoricát.
 A termôterület növekedése tovább folytatódott, és jelenleg az egyik legjelentôsebb kukoricatermesztô ország vagyunk Európában, a termôterület nagysága és aránya alapján.
 Nem csak a kukorica termôterülete nôtt. Párhuzamosan nôtt a termésátlag és a második világháború után a termés országos átlagban 2,2 t/ha-ról 6 t/ha szintre nôtt.
 A termésátlag növelés azért is jelentôs, mert a kukoricatermelés gazdaságossága - a termelési költségek növekedése miatt - csökkenô tendenciát mutat. Ezért a termésátlag növelést úgy kell megvalósítani, hogy azok a költségek növekedését minél nagyobb mértékben ellensúlyozzák.
 Köztudott, hogy a szemes kukoricát és a silókukoricát az újabb irányelveknek megfelelôen csaknem azonos technológiával termesztik. A korábbi eltérések, mint a tôszám, a betakarítási mód és idô átalakulóban vannak, pl. az utóbbi években a szemes kukorica tôszáma nôtt, a silókukoricáé pedig csökkent.
 Ezért a silókukorica termesztését a szemes kukoricával, illetve a kukoricatermesztéssel együtt ismertetjük.

Származás, rendszertan és biológiai jellemzés

 Származás. A kukorica Amerikából származó növény, de a származás pontos helye még vitatott. Valószínû Közép- és Dél-Amerika /Mexikó, Guatemala, Columbia és Peru hegyes vidékei/ a kukorica géncentruma. A származási helyén kívül ismeretlen még a kukorica ôsi alakja is, mivel vad alakját nem találták meg. A mai kukorica pedig vadon - emberi beavatkozás nélkül - nem képes fennmaradni.
 Rendszertan. A kukorica /Zea mays L./ a pázsitfûfélék /Poaceae/ családjába, a kukorica /Zea/ nemzetségbe tartozik. A nemzetségnek csak egyetlen faja van, a kukorica.
 A kukoricának a szemtermés és egyéb jellegzetességének alapján több változata /convarietas/ van. A termesztésben a változatok közül csak néhánynak van nagyobb jelentôsége. A változatok:
 1. Lófogú kukorica /Zea mays L. convar. dentiformis/
 2. Simaszemû kukorica /Zea mays L. convar. vulgaris/
  3. Csemege kukorica /Zea mays L. convar. saccharata/
 4. Pattogatni való kukorica /Zea mays L. convar. microsperma/
 5. Lisztes kukorica /Zea mays L. convar. amylacea/
 6. Viaszos kukorica /Zea mays L. convar. ceratina/
  7. Átmeneti kukorica /Zea mays L. convar. aorista/
 8. Felemás kukorica /Zea mays L. convar. amylosaccharata/
 9. Dísz kukorica /Zea mays L. convar. japonica/
 10. Pelyvás kukorica /Zea mays L. convar. tunicata/

 Biológiai jellemzés. A kukorica egynyári, lágyszárú, melegigényes növény, amelynek a csírázásához minimum 8-120C hômérséklet szükséges, de a gyors, egyenletes keléshez nagyobb melegre /12-140C/ van szükség.
 Gyökérzet. A kukoricának bojtos gyökérzete van. Gyökérzete három részre osztható: az elsôdleges gyökerekre, amelyek a gyököcskébôl fejlôdô fôgyökérbôl és mellékgyökerekbôl állnak; a másodlagos, csomó- vagy koronagyökerekre, amelyek több szinten a hajtás földalatti csomóiból fejlôdnek ki; a harmat- vagy támasztógyökerekre, ezek közvetlenül a földfeletti csomókból fejlôdnek ki és a támasztáson kívül résztvesznek a növény táplálásában is.
 A gyökérzet fejlettségének - a víz és tápanyag felvételén kívül - nagy szerepe van a kukorica megdôléssel szembeni ellenállóképességében is.
 A kukorica gyökérzetében is a 2-3 leveles korban kifejlôdô koronagyökereknek van a legnagyobb jelentôségük. A gyökérzet oldalirányú terjeszkedése és mélyrehatolása több tényezôtôl függ. Ilyen tényezôk: a fajta, a tenyészidô, a talaj kötöttsége, nedvesség- és tápanyagtartalma, a kukorica tenyészterület nagysága és sortávolsága.
 Száraz talajban egyes gyökerek 2 m mélyre is lehatolnak, de a gyökérzet fôtömege a talaj felsô 30 cm-es felszíni rétegében helyezkedik el.
 Szár. A kukoricának kórószerû hengeres szára van, amely - eltérôen a többi gabonaféle szárától - tömött. A szár magassága és vastagsága több tényezôtôl függ, ezek közül legfontosabb a fajta. A fôhajtásnak a talajszínt közelében lévô csomóiból gyakran erôteljes mellék- vagy fattyúhajtások fejlôdnek. A fattyasodás mértéke fontos fajtatulajdonság, de függ a környezettôl is, fôleg az agrotechnikától. Az agrotechnikai tényezôk közül a tenyészterület nagyság van legnagyobb hatással a fattyasodás mértékére. A kisebb tenyészterület csökkenti, a nagyobb pedig növeli a fattyasodás mértékét. Kukoricatermesztésnél kedvezôtlen a fattyasodási hajlam, silókukoricánál azonban elônyös.
 Levélzet. A levelek váltakozó állásúak és két részbôl állnak; levélhüvelybôl és levéllemezbôl. A levelek száma megegyezik a szár csomóinak számával.
 Virágzat. A kukorica protandriás - termô elôzô - kölcsönösen termékenyülô, váltivarú egylaki növény. A himvirágzat /bugavirágzat/ a hajtás csúcsán található címer. A címer kalászkáiban két hímvirág van, 3-3 porzóval, amelyeket zöld vagy ibolyás színû pelyva borít.
 A termôs vagy nôvirágzat a hajtások levélhónaljában, a törpe oldalhajtásokon kifejlôdô torzsavirágzat vagy csôkezdemény.
 A torzsavirágzat virágzati tengelybôl és termôs virágokból áll. A virágzati tengely /a csutka/ éréskor elfásodik. A torzsavirágszatban sorokban helyezkednek el a kalászkák és minden kalászkában két termôs virág van, amelyek közül csak az egyik termékenyül meg, a másik meddô marad.
 A termôs virágoknak ülô magházuk van, amelybôl különbözô hosszúságú bibe (haj, bajusz, selyemszál) nô ki. A bibe teljes hosszában alkalmas a polen felfogására és mindaddig nô, amig meg nem termékenyül. Megtermékenyülése után 1-2 nap múlva a bibe elszárad. Megtermékenyülés hiányában foghíjjassá válik a csô, és a bibe 10-14 napig még friss, zöld marad.
 A torzsavirágzat, illetve a belôle kifejlôdô kukoricacsô védelmére a módosult buroklevelek - csuhélevelek - szolgálnak.
 A kölcsönösen termékenyülô kukoricában nem igen fordul elô önbeporzás, mivel a porzós virágok korábban kezdenek virágozni, mint a termôs virágzat. A virágzás idôtartama eltérô, a hímvirág 10-19 napig is virágzik, de a legtöbb virágport a virágzás 4.-5. napján hullatja. A nôvirág bibéi általában 6 napig frissek és termékenyülôk. Napközben délelôtt 9-10 óra körül van a fôvirágzás.
 A természetes elvirágzás biztosítja a növény idegen-megtermékenyülését. A beltenyésztéses hibridek nemesítésekor több nemzedéken át tudatosan folytatott önbeporzással beltenyésztéses leromlást idéznek elô. Az egyre kisebb termetûvé váló, kevés termést hozó növények egy idô múlva tovább nem romlanak. Szisztematikus vizsgálatok segítségével kiválasztják a jobb beltenyésztett törzseket (vonalakat). A beltenyésztett törzsek megfelelô más törzsekkel keresztezve - a szabad levirágzású fajtákhoz viszonyítva - kb. 20-25%-kal nagyobb termést hoznak.
 A keresztezésbôl származó utód /F1/ nemzedéknek a szülôket felülmúló életrevalóságát nevezzük heterózis hatásnak. A heterózis hatás csak az F1-ben érvényesül, ezért a hibridkukorica vetômagot minden évben újra elô kell állítani. A nemesítôk heterózis hatást elôször fajták  keresztezésénél észlelték (fajtahibridek) a múlt század második felében.
 A kukoricacsô. A megtermékenyült torzsavirágzatból fejlôdik ki a kukoricacsô. A csô alakja, nagysága, színe, valamint magsorok száma fajtánként változó.
 A csônek két része van: a csutka és a szemek. A szemek és a csutka súlyaránya, a morzsolási arány igen fontos értékmérô tulajdonsága a fajtáknak. /A morzsolási arány átlagosan 80-85%/
 Termés. A kukoricának szemtermése van. A szemtermés négy fôrészbôl áll: terméshéjból, maghéjból, táplálószövetbôl és csírából. A szemtermés 76%-a endospermium, 8-10%-a csíra és 16-19%-a termés- és maghéj.
 A szemek alakja, nagysága, színe, felülete, valamint a szemtermés belsô felépítése - a lisztes és a fehérjében gazdagabb, szaruszerû endospermium aránya és elhelyezkedése - változatonként és kisebb mértékben fajtánként is eltérô.
 A kukoricaszem átlagos összetétele a következô: a vízmentes szemek kb. 77% keményítôt, 2% cukrot, 9% fehérjét, 5% olajat, 5% pentozánt és 2% hamut tartalmaznak.
 Az egyes fajták között nagyobb eltérések csak a fehérje- és olajtartalomban vannak. A fehérje mennyisége egyébként genetikai és ökológiai tényezôktôl függ.
 A kukorica-fehérje gyenge minôségû: ugyanis a fehérjék jelentôs része, mitegy 40-50%-a zein - alkolholban oldható fehérje -, amely gyakorlatilag triptofánt és lizint nem tartalmaz, ezért az összes fehérjetartalom is csak 40-60%-ban hasznosul a takarmányozásban.

A kukoricaváltozatok gyakorlati csoportosítása

 A kukoricatermesztésben csak négy változatnak van nagyobb jelentôsége. Ezek a változatok a következôk: lófogú kukorica, simaszemû kukorica, csemege-kukorica és pattogatni való kukorica.
 1. Lófogú kukorica /Zea mays L. conv. dentiformis Koern/. A lófogú kukorica a legértékesebb és legnagyobb területen termesztett kukoricaváltozat. Ide tartoznak a fontosabb régi kukoricafajták, de a hibridkukoricák nagyobb része is lófogú kukorica.
 A lófogú kukoricák szemtermése nagy, alakja hosszúkás, a korona tetején lófogkupához hasonló horpadással. A színe: sárga, fehér vagy vörös. A szemtermés endospermiuma kétféle: lisztes és szaruszerû. A lisztes a szem csúcsi részén, a szaruszerû endospermium a szem oldalán és alján helyezkedik el.
 2. Simaszemû kukorica /Zea mays L. convar. vulgaris Koern/. A kukoricatermesztésben kisebb jelentôségük van, mint a lófogú kukoricának. A simaszemû kukoricaváltozat a szemtermés endospermiuma alapján két alcsoportra osztható: sima keményszemû és sima puhaszemû kukoricákra.
 A sima keményszemû kukoricák szemtermése apró, és fehérjében gazdagabb, mint a sima puhaszemû fajtáké. Az endospermium nagyobb része szaruszerû, üveges törésû endospermiumból áll. Ennek a kukoricaváltozatnak fôleg ott van jelentôsége, ahol a kukoricát, illetve a belôle készült lisztet emberi táplálkozásra is felhasználják.
 A sima puhaszemû kukoricák endospermiuma nagyobb részt lisztes törésû, ezért fehérjében szegényebbek, mint a sima keményszemû kukoricák. /Tiszta fajtáit ma már nem termesztik./
 3. Csemege-kukorica /Zea mays L. convar. saccharata Koern/. Jelentôségük részben közvetlen, részben konzervipari felhasználásban van. Éréskor a szem ráncos és zsugorodott. Cukortartalma nagyobb, mint a többi változaté.
 4. Pattogatni való kukorica. /Zea mays L. convar. microsperma Koern/. Termesztésüknek nincs nagyobb jelentôsége, bár a pattogatott kukorica kedvelt csemege.
 Szemtermésük apró, kemény- üveges törésû - az endospermiumon belül alig van lisztes rész. A szemtermés alakja szerint egérfogú és gyöngyszemû pattogatni való kukoricák különböztethetôk meg.

A kukoricák gazdasági csoportosítása és a különféle hibridkukoricák jellemzése

 A kukoricákat elôállításuk módja szerint három csoportba soroljuk: szabad elvirágzású nemesített fajták /tiszta fajták/, fajta- és beltenyésztéses hibridek.
 1. Szabad elvirágzású tiszta kukoricafajták. Ide tartoznak a régi nemesített kukoricafajták, melyeket a fajta, majd a beltenyésztéses hibridek váltottak fel. Fajtafenntartásukat ma már csak nemesítési, fôleg hibridek elôállítása céljából végzik.
 2. Fajtahibridek. Elôállításuk genetikailag egymástól távolálló és jól kombinálódó fajták egyszeres keresztezésével történik. Ide tartoztak az òvári fajtahibridek, melyek 10-15%-kal adtak nagyobb termést, mint a szabad elvirágzású fajták. Az 1950-es években termesztették ôket.
 3. Beltenyésztéses hibridek. A beltenyésztéses hibridkukoricákat beltenyésztéses vonalak egyszeres vagy többszörös keresztezésével állítják elô. A keresztezések különféle típusaiból kiindulva a következô beltenyésztéses hibridkukoricák vannak:
 Kétvonalas, vagy egyszeres keresztezésû beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: SC /single cross./; két beltenyésztéses vonal /"A" az anya "B" az apa/ keresztezési származéka /AxB/.
 A kétvonalas hibridek fôbb jellemzôi: a nagyfokú kiegyenlítettség és heterózishatás. Ezért ezek a legtermôképesebb és legintenzívebb hibridkukoricák. Egyetlen hátrányuk, hogy vetômagjuk elôállítása drága. /A gyenge termôképességû beltenyésztéses vonalon kevés vetômag terem./
 Háromvonalas beltenyésztéses hibridkukorica. Jele TC /three way cross./ Két beltenyésztéses vonal /"AxB" az anya, "C" az apa/ keresztezési származéka / /AxB/xC/. Más szóval, egy egyszeres keresztezésû hibrid és egy beltenyésztett vonal keresztezésével állítják elô.
 A háromvonalas hibridek fôbb jellemzôi: termôképességben és kiegyenlítettségben a kétvonalas hibridekhez, a vetômag elôállítás során nyerhetô vetômag mennyiség és az elôállítás költségei terén pedig a négyvonalas hibridekhez állnak közelebb. /A vetômag itt már egyszeres keresztezésû hibriden terem./
 Négyvonalas beltenyésztéses hibridkukorica. Jele DC /double cross./ Négy beltenyésztett vonal /"AxB" kétvonalas hibrid az anya, "CxD" másik kétvonalas hibrid pedig az apa/ keresztezési származéka / /AxB/ x /CxD/ /. Másszóval, két egyszeres keresztezésû hibrid egymás közötti keresztezésével állítják elô.
 A négyvonalas hibridek fôbb jellemzôi: jó alkalmazkodóképesség, de kisebb termôképesség. Kevesebbet teremnek, mint a két- és háromvonalas hibridek. A hibridvetômag elôállítás itt a leggazdaságosabb, mivel a vetômagtermesztésben már egyszeres keresztezésû hibridekként szerepelnek.
 Több vonalas beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: MC /multi cross./ Négynél több vonal felhasználásával állítják elô. / /AxB/x /CxD/ x /ExF/ /.
 A többvonalas hibridek fôbb jellemzôi: hasonlók a négyvonalas hibridekhez; alkalmazkodóképességük még azokénál is jobb. Ma már ilyen típusú hibridkukoricánk nincs.
 Fajtavonalas hibridkukorica. Egy fajtából és egy- vagy több vonalból állítják elô. Pl. fajta x vonal; vagy fajta x /vonal x vonal/.
 A fajtavonalas hibridek jelentôsége is csökken, ezért elôállításuk nem számottevô.
 Módosított /modified/ beltenyésztéses hibridkukorica. Jele: M /modified/. A vonalon belüli testvérvonalak keresztezésével /AxA1/ módosított hibrid kombinációkat állítanak elô. Kétvonalas hibridek esetében pl. két testvérvonal /AxA1/ keresztezése az anya, egy idegen vonal a "B" pedig az apa / /AxA1/xB/. Jele: MSC /modified single cross./
 Az ilyen hibrideknek az az elônye, hogy a két testvérvonalban jelentkezô heterózishatás miatt gazdaságosabb a vetômagtermesztés, mivel a vetômag nem vonalon, hanem két testvérvonal keresztezésével kialakított anyán terem.
 A beltenyésztéses hibridkukoricák az 1960-as években teljesen kiszorították a köztermesztésbôl a tiszta fajta és fajtahibrid kukoricákat. Ezzel a 60-as években megvalósult a hibridkukoricák teljeskörû elterjedése és használata hazánkban.
 Kezdetben a négyvonalas hibridek terjedtek el, majd fokozatosan terjedni kezdtek a két- és háromvonalas hibridek is. Jelenleg a vetésterület több mint 50%-án kétvonalas hibridkukoricákat termesztünk.
 Vonalszám szerint országosan a következô arányok kialakítására törekszünk: kétvonalas /SC/ és /MSC/ hibridek 55-60%; háromvonalas /TC és /MTC/ hibridek 25-30%; négyvonalas /DC/ hibridek 10-15%.

A hibridkukoricák jellemzése és a nemesítési célok

 A nemesítés fôbb célkitüzései a következôk: termôképesség fokozás; szárszilárdság növelés; rezisztencia fokozás; éréskori vízleadás gyorsítás; morzsolhatóság növelés, és a beltartalmi értékek javítása.
 A termôképesség fokozása. Továbbra is egyik legfontosabb követelmény a bôtermô, szárazságtûrô, intenzív hibridek elôállítása.
 A szárszilárdság növelése. A veszteségmentes gépi betakarítás fontos követelménye a szilárdságú, dôlésmentes hibridkukorica.
 A betegségekkel szembeni rezisztencia fokozása. A nagy termések biztosítása, valamint a monokultúrás termesztés megköveteli a rezisztens - a gombabetegségekkel és az állati kártevôkkel szemben ellenállóbb - hibridek elôállítását.
 Éréskori gyors vízleadás. A biztonságos beérés és az energiatakarékos tárolás céljából fontos az egyenletes, gyors vízleadó képességû - zöldszáron érô - hibridkukorica.
 Könnyû morzsolhatóság. A jó morzsolhatóság fôleg a morzsolásos betakarítás elterjedése miatt fontos.
 A beltartalmi értékek javítása. Takarmányozási szempontból legfontosabb cél a fehérje tartalom növelése és az aminósav összetétel javítása. Ezeket a célokat szolgálja a nagy lizintartalmú hibridek elôállítása.
 A takarmányozás, és fôleg az ipari felhasználás szempontjából jelentôs még az olajtartalom növelés és a szénhidrátok - az amiláz és amilopektin arányok - megváltoztatása. Ezt a célt szolgálja a Waxy kukoricák elôállítása.
 A silókukorica nemesítéssel kapcsolatos irányelvek. Ismeretes, hogy silózási célra a vegetatívabb típusú hibridek alkalmasabbak, mint a generatív típusúak. Ezért az a jó silókukorica, amely a nagy szemtermés mellett dús levélzettel is rendelkezik.
 A szemeskukorica hibrideknél leírt nemesítési irányelvek nagyobbrészt - értelemszerüen - a silókukoricára is vonatkoznak. A silókukoricánál is fontos a zöldszáron való érés, de a szár lignintartalma kevesebb legyen, mint a szemeskukoricáé. Ugyanakkor a megfelelô szárazszilárdság itt is fontos.
 Silóhibrideknek azok a típusok felelnek meg, amelyek 30-40% szárazanyag-tartalom mellett lassan adják le a vizet; ezáltal a betakarítás esetleges elhúzódása esetén is jó szilázst kapunk.
 A tenyészidô és a vonalak száma szerinti arányok biztosítása. Nagyon fontos, hogy a különbözô érési csoportokban kellô számú hibridkukorica álljon a termelô üzemek rendelkezésére.
 De az is fontos, hogy valamennyi érési csoportban megfelelô számú és vonalszám összetételû hibridekkel rendelkezzünk.
 Mindezeken túl fontos követelmény még, hogy az elôállított hibridkukoricák jó tôhiány-kiegyenlítô és jó állománysûrítô képességüek is legyenek.

A hibridkukoricák tenyészidô szerinti csoportosítása és az államilag minôsített hibridkukoricák

 A hibridkukoricák tenyészidô hosszának ismerete a fajtamegválasztás fontos tényezôje. Ezért a kukorica fajtákat és hibrideket - a FAO közremûködésével - 9 érési csoportba sorolták. Az egyes érési csoportok és a csoportba tartozó hibridek tenyészidô szerinti elnevezést és FAO számot kaptak.
 Az érési csoportok és a FAO számok: extra korai FAO 100-199; igen korai FAO 200-299; korai FAO 300-399; középkorai FAO 400-499; középérésû FAO 500-599; középkésôi FAO 600-699; késôi FAO 700-799; igen késôi FAO 800-899; extra késôi FAO 900-999.
 Ismeretes, hogy a hômérséklet a fajták tenyészidejének hosszát befolyásolja, ezért a hôegység és a tenyészidô közt kapcsolat áll fenn. Hôegység az a hômennyiség, amely szükséges ahhoz, hogy a kukorica a csírázástól a fiziológiai érettség szakaszába jusson. Ezért a szükséges hôegység értéke jobban használható, mint a tenyészidô hossza napokban, mivel ez utóbbi egyik évrôl a másikra nagy eltéréseket mutathat még azonos termôhelyeken is.
 Az utóbbi években terjedni kezd a hibridek tenyészidejének hôegység alapján való besorolása is.
 Mivel a kukoricák tenyészidejének a hossza relatív tulajdonság, ezért az egy-egy FAO számhoz tartozó hibridek tényleges tenyészideje országonként, de egy adott országban is változó. A FAO szám szerinti csoportosítás jelentôs, de csak tájékozódásul szolgálhat.
 Jelenleg nálunk is használatban van a FAO szám szerinti csoportosítás, amelyet azonban némileg módosítottunk; az által, hogy az egyes FAO szám csoportok elnevezését megváltoztattuk.
 A termesztésben lévô érési csoportok: igen korai érésû hibridek FAO 200-299; korai érésû hibridek FAO 300-399; középérésû hibridek FAO 400-499; középkésôi érésû hibridek FAO 500-599.
 Igen korai érésû /FAO 200-299/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidô hossza kb. 130-140 nap; a FAO szám szerinti átlaghômérséklet-igény 14,5-15,50C. A várható érési idôpont a FAO számok nagyságától függôen augusztus utolsó harmada, szeptember elsô harmada, szeptember elsô harmada, közepe.
 Az ország északi és nyugati tájkörzeteiben fônövényként, az ország egyéb termôtalajain búza elôveteményeként és másodvetésben termeszthetôk. Vetésterületük arányát fôleg az ország északi részein célszerû növelni.
 Korai érésû /FAO 300-399/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidô hossza kb. 140-150 nap; a FAO szám szerinti átlaghômérsékleti igény 16,5-17,50C. A várható érési idôpont a FAO számok nagyságától függôen szeptember második harmada, közepe és második fele.
 Az ország nyugati és északkeleti termôtájainak nagyobb részén ezek a hibridek termeszthetôk.
 A fô kukorica-termôtájakon búza elôveteményként is termeszthetôk, de még korai másodvetésre is alkalmasak.
 Középésérû /FAO 400-499/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidô hossza kb. 150-160 nap; a FAO szám szerinti átlag hômérséklet 19,50C. A várható érési idôpontok a FAO számok nagysága alapján: szeptember második fele, utólsó harmada és október eleje.
 Ezek a hibridek a fô kukorica termesztô tájakon, az ország középsô és déli részén termeszthetôk. /Általában az országos vetésterület 80-85%-án beérnek./
 Középkésôi érésû /FAO 500-599/ szemes és silóhibridek. A csoportba tartozó hibridek átlagos tenyészidô hossza kb. 160-170 nap; a FAO szám szerinti átlaghômérsékleti igény 20,50C. A várható érési idôpontok a FAO számok nagysága szerint: október elsô harmada, közepe és második fele.
 Nagyobbrészt az ország délebbi termôtájain termeszthetôk biztonságosan.

 A fajtamegválasztás fontosabb irányelvei

 Ismeretes, hogy a kukorica termesztés biológaiai alapja a korszerû fajta és a kiváló minôségû vetômag. Ezért nagy jelentôsége van a megfelelô fajta-ellátottságnak és a hibridkukoricák szakszerû megválasztásának.
 A fajták kiválasztásánál fontos, hogy a fajták értékét közvetlenül meghatározó tulajdonságokon kívül - mint a termôképesség, szárszilárdság, rezisztencia, stb. - a tenyészidô hossza, a vonalszám összetétel, a genetikai felépítettség szerint és az üzemi adottságoknak megfelelôen válasszuk meg a hibridkukoricákat.
 A fajtaellátottság, a hibridválaszték már kielégítô, mert megfelelô számú minôsített hibrid áll a termelô üzemek rendelkezésére. /A minôsített hibrideken kívül szaporításra engedélyezett hibridek is vannak./
 A hibridek kiválasztásának legfontosabb szempontjai a következôk: a tenyészidô hossza, a vonalszám összetétel és a genetikai felépítettség.
 A tenyészidô hossza szerinti fajta megválasztás. A hibridek tenyészideje és termôképessége között pozitív korreláció van, ezért a hosszabb tenyészidejû hibridek nagyobb termelésre képesek, mint a rövidebbek. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket, mert a nagyobb termôképesség nem mindig realizálódik.
 Ezért a tenyészidô szerinti fajta kiválasztásánál is a termésbiztonságot kell elôtérbe helyezni; az a helyes, ha rövidebb ternyészidejû, biztonságosan beérô hibridet választunk. De az energiatakarékos betakarítás és tárolás is a korábban érô hibridek termesztését indokolja.
 Mindig azokat a hibrideket válasszuk, amelyek tenyészidôben legjobban megfelelnek a helyi éghajlati viszonyoknak.
 A tenyészidô szerinti fajta megválasztást még más tényezôk is befolyásolják. Ilyenek az üzemszervezési körülmények, a vetésváltás, a munkacsúcsok széthúzása, a terület és a táblák adottsága, stb. Ha a növényi sorrendben a kukorica után búza következik, még az ország déli részén is célszerû korábban érô hibridet vetni.
 Általában az a helyes, ha mind a szemes, mind a silókukoricából több eltérô tenyészidejû hibridet termesztünk.
 Ennek a betakarítási munkacsúcsok széthuzásán kívül olyan jelentôsége is van, hogy az eltérô tenyészidejû hibridek kritikus fenofázisai nem esnek egybe. Ezért az esetleges idôjárási hatások sem érik egyformán az egész kukoricaágazatot.
 A tenyészidô szerinti fajtaarányokat mindig a termôtáj és az ökológiai adottságok figyelembevételével kell megállapítani. De általános irányelvként elfogadható, hogy az üzemek vetésterületének kb. 60-70%-án a tájkörzet idôjárásának legmegfelelôbb hibrideket kell vetni. A terület többi részén pedig egy érési csoporttal rövidebb és hosszabb tenyészidejû hibrideket célszerû megválasztani.
 A vonalszám szerinti fajta megválasztás. Ismeretes, hogy a kétvonalas /SC/ kombinációk termôképessége jobb, mint a három /TC/ és négyvonalas /DC/ hibrideké, vagyis a kétvonalas hibridek a legbôvebben termô, legintenzívebb hibridkukoricák. A termôképesség azonban nem jelent mindig nagyobb jövedelmezôséget, mert a kétvonalas hibridek gyengébb alkalmazkodó képességüek.
 Ezért az a helyes, ha csak intenzív körülmények között, jobb minôségû talajokon termesztünk kétvonalas hibrideket. Ahol a feltételek kedvezôtlenebbek, ott megfelelô arányban három vagy négyvonalas hibrideket válasszunk.
 A genetikai összetétel szerinti fajta megválasztás. Ebben a vonatkozásban az a helyes, ha minél szélesebb genetikai alappal rendelkezô hibrideket választunk. Igy csökken a genetikai sebezhetôség, mivel eltérô módon reagálnak a károsító tényezôkre.
 A fajta megválasztásnak még más tényezôi is vannak, mint pl. az öntözési lehetôség és a termesztési cél.
 Öntözésre csak az öntözést megháláló, jó állóképességû hibridek alkalmasak. Ezek rendszerint intenzív, jó öntözési reakciójú korai és középérésû hibridek. A közép késôi érésû /FAO 500-as/ hibrideket nem célszerû öntözni, mert nem érnek be idôben.
 A termesztési cél szerinti fajtaválasztás. Szemes kukorica termesztés céljára az a helyes, ha a felhasználást /ipari, abraktakarmány, stb./ és a betakarítás módját is figyelembe vesszük a hibridek megválasztásánál. Pl. ha teljes kukoricanövényt akarunk silózás céljára betakarítani, akkor vegetatívabb típusú hibridet kell választanunk.
 A silókukorica termesztésre, ha csak lehet, olyan silóhibrideket válasszunk, amelyek jól tûrik az állománysûrítést és a nagy szártermés mellett megfelelô csôarányt, illetve szemtermést is biztosítanak.

 Éghajlat és talajigény

 Éghajlatigény. A kukorica eredményes termesztéséhez meleg, napfényes idôjárást igényel. Melegigénye mellett a csapadékigénye is elég nagy. Különösen fontos a májusi meleg, a júliusi és augusztusi csapadék mennyiség, mivel vízigénye a címerhányás és a csôképzés idején a legnagyobb.
 A kukorica csírázásához 10-120C hômérséklet szükséges, de a gyors és erôteljes fejlôdéshez már 12-140C-t igényel. Ha a kelés után a talajhômérséklet 150C-nál kisebb, akkor a levelek sárga színe jelzi, hogy a fejlôdés leállt.
 A zavartalan fejlôdéshez meleget igényel az egész tenyészidôszak alatt. A tenyészidôszak alatti hômérséklet-igény fajtától függôen kielégíthetô, ha a termôtáj éghajlati adottságának megfelelô tenyészidejû fajtákat termesztünk.
 Hazánk éghajlata az egész ország területén - az északi hegyvidék és a Bakony kivételével - alkalmas a kukorica termesztésére. De nagy és biztos terméseket csak az ország déli részén érhetünk el, ahol a nyári átlaghômérséklet 21-260C között van. Ezért a fô kukoricatermô terület az ország termôterületének csak 60%-át teszi ki.
 Nem csak a késôi kitavaszodás és a hûvös május káros a kukorica fejlôdésére, de a késôi fagyok is nagy kárt okozhatnak a kukoricában.
 A napfényes, meleg ôsz kedvezô a kukoricára, mert sietteti az érést, de a kora ôszi lehûlések - fagyok - már károsak, mert gátolják a beérést, illetve kényszer-érést okoznak.
 Talajigény. A kukorica, különösen a hibridkukorica jól alkalmazkodik a talajok eltérô tulajdonságaihoz. Ezért a kukoricát nem tartják talajigényes növénynek. De a nagy és biztos termések eléréséhez mélyrétegû, humuszban és tápanyagokban gazdag, középkötött talajokra van szükség.
 Jó alkalmazkodó képessége következtében más talajokon is termeszthetô. Jól terem a tápanyagokban gazdag öntés- és homoktalajokon, valamint a kötöttebb réti talajokon is, de itt fontos a talaj mélylazítása, mert a kukorica nagyon érzékeny a talajok légjárhatóságára.
 A kukorica a futóhomokon, a sülevényes és nyirkos, levegôtlen talajokon, valamint a sekély termôrétegû talajokon nem termeszthetô gazdaságosan.
 A korai fajták termesztésére alkalmasak még a láptalajok és a termôszikesek is. De a szikes talajokon csak öntözéssel termeszthetô eredményesen a kukorica.

 Terület kiválasztás, növénytársítás és vetésváltás

 Terület kiválasztás. A nagy teljesítményû gépek gazdaságos üzemeltetése a kukorica termesztésénél megkivánja a nagy táblák kialakítását. De szükség van a terület egyenletes, sima felszínének a biztosítására is, mert a nagy munkaszélességû gépektôl csak egyenletes talajokon várhatunk jó minôségû munkát.
 Növénytársítás. A kukorica, fôleg azokkal a növényekkel társítható jól, amelyeknek a géprendszerei nagyobb részt azonosak a kukorica géprendszerével. A kukorica jól társítható az ôszi búzával, szójával és a napraforgóval.
 Vetésváltás. A kukorica nem igényes az elôveteményekre sem. Ezért a növényi sorrendbe jól beilleszthetô; még önmaga után - monokultúrában - is termeszthetô.
 A kukorica jól terem a talajokat gazdagító pillangós takarmánynövények után, de más növények után is vethetô. A korábbi években rendszerint két gabona közé került; fôleg az Alföldön volt elterjedve a kukorica utáni búza sorrend.
 A kukorica-búza évenkénti váltásáról egyes üzemekben áttértek a bikultúrás - kukorica-kukorica búza-búza - vetésváltásra és a részleges monokultúrás kukoricatermesztésre.
 Ha monokultúrában termesztjük a kukoricát, biztosítani kell a feltételeket is, melyek a következôk: évenkénti tápanyag visszapótlás, betegségekkel és kártevôkkel szemben rezisztens fajták termesztése, - eltérô tenyészidejû hibridek rotációja - és a gyommentesség érdekében gyomirtószer rotáció.
 A monokultúrán lényegében részleges monokultúrát kell értenünk, ahol néhány éves /3-4 év/ kukoricatermesztés után más növény következik a kukorica után. A kukorica monokultúrából való kiváltására a silókukorica alkalmasabb, mint a szemes kukorica, mert jobb az elôvetemény értéke.
 A kukorica, mint elôvetemény általában csak a tavaszi vetésû növények részére tekinthetô jó elôveteménynek. De a korábban érô kukoricák és a silókukorica már elfogadható elôvetemény az ôszi gabonák részére is.
 Összefoglalva: a kukorica eredményesen termeszthetô vetésváltásban és monokultúrában is, de a részleges monokultúra megfelelôbb, mint a teljes monokultúra. Mindig a természeti és üzemi adottságtól függôen dönthetô el, hogy milyen növényi sorrendben termesszük a kukoricát.

 Tápanyagigény és trágyázás

 A kukorica tápanyagigényes növény; nagy és biztos termések elérése csak tápanyagokkal harmónikusan ellátott talajokon képes. Ezért a szemes kukorica és a silókukorica tápanyagszükségletének kielégítése csak trágyázással, valósítható meg.
 Tápanyagigény. A szemes kukorica fajlagos tápanyagigénye, vagyis az egységnyi termés elôállításához szükséges tápanyagok mennyisége átlag adatok alapján azonos a MÉM NAK irányelvei szerinti mennyiségekkel. A szemes kukorica fajlagos tápanyagigénye: 100 kg szem és a hozzátartozó szárterméssel együtt 2,5 kg N; 1,1 kg P2O5; 2,2 kg K2O, vagyis 5,8 kg vegyes - NPK - hatóanyag, ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:0,9 körül alakul.
 A silókukorica fajlagos tápanyagigénye: 100 kg zöldtermés biztosításához 0,35 kg N; 0,15 kg P2O5; 0,40 kg K2O, amely 0,9 kg vegyes hatóanyag, és ahol a tápanyagok aránya 1:0,4:1,1.
 Nitrogén. A nitrogén nagyon fontos tápeleme a kukoricának, ezért a kukorica termésére igen nagy hatása van a N-ellátottságnak. A jó nitrogén ellátottság azonban nem csak a kukorica termését növeli, hanem erôteljes vegetatív növekedést is elôidéz, ezért a N-túladagolás már káros, mert késlelteti a kukorica fejlôdését és érését.
 Foszfor. A foszfor is fontos makroelem a kukorica tápanyagellátásában. A termésre gyakorolt hatása többek között az, hogy növeli a csövön lévô szemek számát és nagyságát.
 Kálium. A kálium a termésnövelésen kívül gyorsítja az érést és növeli a szárszilárdságot.
 A nitrogén-, foszfor és kálium-ellátottsághoz szükséges tápanyag mennyiségek több tényezôtôl is függnek. A fontosabb tényezôk a következôk: a kukorica fajlagos N, P, K mûtrágya- hatóanyag igénye; a talajok tápanyag /NPK/ ellátottsága és az elérhetô termések nagysága.
 Trágyázás. A kukorica tápanyagellátása csak trágyázással biztosítható. Ezért a kukorica alá megfelelô mennyiségû szerves- és mûtrágyát kell adnunk, hogy a rendelkezésre álló víz maximálisan hasznosulhasson és a tápanyaghiány ne legyen a termés nagyság korlátozója.
 Szervestrágyázás. A kukorica nagyon meghálálja a szervestrágyázást. A legmegfelelôbb szervestrágya az istállótrágya, de jól értékesíti az évelô pillangósok tarló- és gyökérmaradványait is. Az istállótrágyának és egyéb szervestrágyáknak a tápanyagpótló szerepük mellett a talajok szerkezetére gyakorolt hatása is jelentôs.
 A kukorica alá ritkán tudunk teljes adagú, 30-40 t/ha istállótrágyát biztosítani. Ezért elôtérbe kerül a féladagú istállótrágyázás. /A zúzott kukoricaszár is leszántásra kerül, ha nem takarítják be./
 A teljes adagú  istállótrágyázás helyett gazdaságos az is, ha a kukorica alá féladagú istállótrágyát - 15-20 t/ha - adunk és azt a tápanyagigény fegyelembevételével mûtrágyával egészítjük ki.
 Az istállótrágyát leghelyesebb nyáron, vagy ôsz elején kihordani és középmély, majd ôszi mélyszántással a talajba dolgozni.
 Mûtrágyázás. A kukorica tápanyag ellátásában is nagy jelentôsége van a korszerû mûtrágyázásnak.
 A szükséges tápanyagok mennyiségét mindenkor a várható termésnagyság és a talajok tápanyag-ellátottsága alapján kell meghatározni. Ebben nagy segítséget adnak a MÉM NAK szerinti trágyázási irányelvek és a konkrét talajvizsgálatok.
 A kukorica fajlagos mûtrágyaigénye - hatóanyag kg/t - jó és közepes NPK ellátottságú talajokon: 20-30 kg N, 12-20 kg P2O5, 18-30 kg K2O, amely 50-80 kg/t vegyes - NPK - hatóanyagnak felel meg, ahol a hatóanyagok aránya kb. 1:0,65:0,95 körül van.
 A tápanyagok arányára vonatkozóan általános szabály, hogy külterjesebb viszonyok között általában a N mennyisége legyen a legnagyobb, de belterjesebb viszonyok között már a nitrogén és kálium aránya azonos legyen, a foszfor aránya pedig valamivel kisebb is lehet.
 Figyelemmel a szemes és a silókukorica mûtrágyázás irányelveire; az irányelvek lényegében azonosnak tekinthetôk. De kisebb eltérések azért lehetnek, pl. a nitrogén-mennyiség a silókukoricánál jobban növelhetô, mint a szemeskukorica termesztése során.
 A silókukorica fajlagos mûtrágyaigénye - hatóanyag kg/t - zöldtermés biztosításához jó és közepes tápanyagellátottságú talajokon: 3,5-5,5 kg N, 1,5-3,5 kg P2O5, 2,5-5,5 kg K2O, ami 7,5-14,5 kg/t vegyes hatóanyagnak felel meg, ahol az NPK arány kb. 1:0,55:0,90 körül van.
 Összefoglalva, a szükséges mûtrágya mennyiségek és a tápanyagarányok általában a következô tényezôktôl függenek: a termesztési célnak megfelelô fajlagos mûtrágyaigény hatóanyagokban - amelyek viszont a termôhely talajviszonyai és a talajok tápanyag ellátottsága szerint alakulnak-; és az elérhetô, illetve tervezhetô termésmennyiségek.
 De a végleges mennyiségek még rendszerint módosulnak: az istállótrágyázás, az öntözés, és az elôvetemények eltérô hatása miatt.
 A tervezett mûtrágya hatóanyag mennyiségek az elôvetemények alapján a következôképpen módosíthatók: a hüvelyes és pillangós elôvetemények esetén a N-mennyiség csökkenthetô; a kukorica és napraforgószár, valamint gabonaszalma leszántásakor pedig a káliumot kell csökkenteni; gyengébb minôségû talajokon a kukoricaszár leszántásakor viszont plusz nitrogén adagolására van szükség.
 A mûtrágyázás ideje és módja. A kukorica mûtrágyázásánál is az az általános irányelv, hogy a foszfor és kálium mûtrágyákat - a talajok túlnyomó részén - alaptrágyázásra használják. Ezért rendszerint a nyári talajmûvelésekkel, vagy ôszi mélyszántással keverik be a talajba.
 A gyengébb minôségû, laza és sekély termôrétegû talajokon helyes, ha megosztjuk a foszfor és a kálium mûtrágyázását is; felét ôsszel, a másik felét pedig tavasszal szórjuk ki.
 A nitrogén mûtrágyákat általában megosztva adjuk ôsszel és tavasszal. A megosztás a talajok összetétele - kötöttsége - alapján történik. A nitrogén nagyobb részét ôsszel, kisebb részét pedig tavasszal adjuk a kötöttebb talajokon. A lazább és a sekély termôrétegû talajokon viszont fordítva van.
 Szemes kukoricánál ôsszel: 50-60%, illetve 30-40%, tavasszal pedig 40-50%, illetve 60-70%. Silókukorica termesztésekor ez módosul: ôsszel 30-50%, illetve 25%, tavasszal 50-70%, illetve 75%.
 A szemes kukorica és a silókukorica N-mûtrágyázása abban is eltérhet egymástól, hogy a silókukorica alá tavasszal több nitrogén mûtrágya adható.
 Az ôsszel kiszórt N-mûtrágyát a többi alaptrágyához hasonlóan kell a talajba dolgozni. Ezért az ôszi mûtrágyázásra a lassan ható nitrogén mûtrágyák is felhasználhatók.
 A tavaszi N-mûtrágyát és a gyengébb talajokon tavasszal adott foszfor és kálium mûtrágyákat a vetés elôtti vetôágykészítéssel egyidejûleg kell kiszórni és a talajba munkálni.
 A starter trágyázást általában olyan talajokon érdemes alkalmazni, amelyek tápanyag ellátottsága közepesnél gyengébb, valamint ott, ahol nem adtuk tavasszal a N-mûtrágyát. Ilyenkor a korszerû kukoricavetôgépekkel a vetéssel egymenetben célszerû 100 kg/ha könnyen oldódó, összetett vagy komplex mûtrágyát adni.

Talaj-elôkészítés

 A kukorica termésnövelésének fontos tényezôje a jó minôségû talaj-elôkészítés, amely ôszi talajmûvelésbôl és tavaszi magágyelôkészítésbôl és a szervestrágyázástól függôen változik.
 A kukorica szereti a légjárható, mélyen mûvelt talajt. Ezért eredményes termesztésének alapja az 52-56%-os pórustérfogatú talaj, amely rendszerint csak a megfelelô mélységû talajmûveléssel, jó minôségû ôszi, vagy nyárvégi mélyszántással érhetô el. A mélyszántásnak a talaj mûvelésén kívül fontos szerepe van az évelô gyomok és a rovarkártevôk irtásában is.
 Az ôszi és a nyárvégi mélyszántás mélysége mindig a talajtípustól, a termôréteg vastagságától és a éghajlati viszonyoktól függ. Jó minôségû vályogtalajokon, ahol az elôzô 1-2 évben 30 cm körüli mélységben mûvelték meg a talajt, elegendô, ha 22-25 cm mélyen szántunk.
 Az erôsen kötött, lazításra szoruló talajokon jobb eredmény érhetô el, ha 25 cm körüli mélyen szántunk és altalajlazítóval mélyen meglazítjuk a talajokat. A kukorica a mélyítô mûvelést is terméstöbblettel hálálja meg, valamennyi kukoricatermesztésre kedvezô talajtípuson.
 Kalászosok után - amennyiben a talaj 3 éven belül nem volt mélyen mûvelve, vagy egyéb okok miatt a talaj tömôdött - nagyon fontos a 30 cm körüli mélyszántás, vagy a középmély lazítás. A sekély termôrétegû talajokon csak középmély lazítással végezhetô el a mélymûvelés.
 A késôn lekerülô elôvetemények után általában csak szántásos talajelôkészítés végezhetô. Amennyiben elmarad a szántás és nehézkultivátorozást végzünk - különösen zúzott szármaradványok esetén - a kultivátorozást kétszer kell elvégezni.
 A talaj-elôkészítés ideje és módja rendszerint az elôvetemények lekerülésének az idejétôl függ. A korán lekerülô gabonák után tárcsával végezzük el a tarlóhántást, majd gyûrûshengerrel zárni kell a talajt. Ha istállótrágyázunk, ezt követheti az istállótrágya és az alapmûtrágyák leszántása, majd az ôszi mélyszántás elvégzése. A tarlóhántás el is hagyható az istállótrágyát és az alaptrágyákat nyárvégi, vagy ôszi mélyszántással dolgozzuk be a talajba.
 Késôn lekerülô elôvetemények esetén az alaptrágyák kiszórása után - tarlóhántás nélkül - következik a mélymûvelés, amely a talajadottságoktól függôen vagy csak szántás, vagy altalajlazítás és szántás is lehet.
 A nyárvégi és a korábban végzett ôszi mélyszántásokat célszerû még az ôsszel elmunkálni; csak a lejtôs területek legyenek kivételek, ahol az ormosszántás talajvédô hatására szükség van.
 A szántást, ha csak lehet, mindig kövesse az osztóbarázdák behúzása és a talajok elmûvelése, hogy tavasszal alkalmas legyen a talaj elmûvelése, hogy október közepéig, végéig el kell mûvelni és le kell zárni a szántásokat.
 Ha az ôszi mélyszántást  nem lehet idôben elvégezni, akkor a tavaszi szántás elkerülhetetlen, de tavasszal már nem szabad mélyen szántani. Egyébként csak a láptalajokon szabadna a kukorica alá tavasszal szántani.
 Tavaszi magágykészítés. A magágykészítésnek igen nagy jelentôsége van, mivel a megfelelô tôszám és az egyenletes növényállomány, valamint az eredményes vegyszeres gyomirtás megvalósításának is a jó minôségû vetôágy az elôfeltétele.
 Tavasszal, mihelyt a talajra lehet menni, végezzük el a simitózást. Ha a simitó nem végez kielégítô munkát, sekélyen járatott kombinátorral - esetleg fogassal - is lezárható a talaj.
 A magágykészítés munkagépe a kombinátor, melynek munkája a következôkben foglalható össze: lezárja a talajt; a vetômagvak befogadására és csírázására alkalmas vetôágyat és egyenletes talajfelszint hoz létre.
 Általában többszöri kombinátorozásra van szükség a jó minôségû magágy elôkészítése érdekében. Ezért a kombinátorozás gyomirtó hatása is jelentôs. A kombinátorozást a vetés mélységéig kell végezni.
 Ha a talajok ôszi elmunkálása, lezárása elmarad, a kombinátor tavasszal már nem végez kielégítô munkát. Ezért ilyenkor szántóföldi kultivátort vagy ásóboronát használjunk a vetôágy készitésére; ez utóbbira fôleg a kötött talajokon van szükség. A tárcsa tavaszi használatát lehetôleg kerülni kell.
 A szemes kukorica és a silókukorica talajelôkészítése értelemszerûen mindenben azonos, legfeljebb a silókukoricánál lehetnek kisebb eltérések, ha másodvetésben termesztjük.

Vetés

 A vetômag elôkészítése. Ismeretes, hogy a hibridkukoricák mellett a kukoricatermesztés biológiai alapja a kiváló minôségû vetômag. A hibridkukorica vetômagot a termelô üzemek teljesen elôkészítve - magnagyság szerint kalibrálva és csávázva - kapják a vetéshez. Ezért a vetômag elôkészítésére az üzemben már nincs szükség.
 Az utóbbi években a kukorica-vetômagnak mint értékmérô tulajdonságnak: a Cold-teszt vizsgálata terjedt el. /A Cold-teszt % nem más, mint a termôhelyi körülmények között vizsgált csírázóképesség. /Minél nagyobb a vetômagvak Cold-teszt %-értéke, annál jobb a minôségük.
 Vetésidô. A kukorica vetése akkor kezdôdik el, amikor a talaj a vetés mélységében a déli órákban 120C-ra melegszik. Általában akkor kezdhetô el a vetés, ha a talajhômérséklet tartósan eléri a 10-120C-ot. Ez rendszerint április 15-20-a körül szokott bekövetkezni. Az optimális vetésidô hazánkban a talajok felmelegedésétôl függôen április 15-30-a között van.
 Az ország déli részein valamivel korábban, az északi és nyugati részeken késôbben lehet elkezdeni a kukorica vetését. Fônövényként általában április közepétôl május 5-10-ig, másodnövényként pedig május végéig vethetô a kukorica.
 A silókukorica optimális vetésideje azonos a szemes kukoricáéval. De ha másodvetésben termesztjük, még a nagyon rövid tenyészidejû hibrideket is legkésôbb július elejéig el kell vetni. Öntözés nélkül azonban csak a májusi másodvetés biztonságos.
 Az optimális vetésidô betartása azért fontos, mert ha túl korán vetünk, vontatott lesz a csírázás és különösen a gyengébb Cold-teszt értékû vetômagvak esetében hiányos lesz a vetés. De megkésni sem szabad a vetéssel, mert a késôn vetett kukorica sokat szenved a nyári szárazságtól és kevesebbet terem, mint ha optimális idôben vetették volna.
 Vetésmélység. A vetés mélysége is több tényezôtôl függ. A fontosabb tényezôk a következôk: a vetés idôpontja, a talaj nedvességtartalma, a talaj kötöttsége, a vetômag nagysága és a Cold-teszt %.
 A vetésmélység általában 5-10 cm között váltakozik; kötöttebb talajokon és korábbi vetésnél, valamint ha kisebb a vetômag, 5-6 cm; lazább talajokon, késôbbi vetés esetén, és ha nagyobb a vetômag, 6-10 cm körül van.
 Tenyészterület az állománysûrûség. Ismeretes, hogy a hektáronkénti tôszám és a kukorica termése között szoros összefüggés van.
 Ezért a tenyészterület-nagyság, a területegységre jutó optimális növényszám nagy hatással van a kukorica termésmennyiségére és minôségére.
 Nagyon jelentôs a fajtára jellemzô és a környezetnek megfelelô állománysûrûség, mert az optimálisnál kisebb és nagyobb tenyészterület egyaránt káros a kukorica termésére.
 A tôszámnak az optimumig való növelése sem mindig kedvezô, mert a hektáronkénti termés ugyan nô, de a növények egyedi termése és az ezerszem-tömeg már csökken. Ezért a túlzott mértékû tôsûrítés rontja a termesztés biztonságát és a kukorica minôségét.
 Az állománysûrûség nagyságát is több tényezô határozza meg. A fontosabb tényezôk a következôk:
 A termôhely éghajlat- és talajviszonyai. Az éghajlati tényezôk közül különösen a csapadék mennyiségének és eloszlásának van nagy jelentôsége az állománysûrûség mértékére.
 A talajviszonyok közül a tápanyagellátottság és fôleg a talajok vízgazdálkodása jelentôs. Ezért jó vízgazdálkodású talajokon hektáronként 5-10 ezerrel nagyobb tôszámmal termeszthetô a kukorica, mint a gyengébb vízgazdálkodású talajokon.
 A talajok felvehetô tápanyag-tartalma is fontos. Általános irányelv, hogy a nagyobb állománysûrûség termésnövelô hatása csak a megfelelô tápanyag ellátottságú talajokon realizálódik, egyébként terméscsökkenés következik be.
 Ha öntözzük a kukoricát, általában 20-25%-kal növelhetô a hektáronkénti tôszám. Tehát öntözéses termesztés esetén nagyobb állománysûrûséggel termeszthetôk a hibridkukoricák, mind a szemes, mind a silókukorica-termesztés esetében.
 A kukorica fajták, illetve a különbözô hibridek tenyészterületigénye. Korábban általános szabály volt, hogy a rövidebb tenyészidejû kukoricák kisebb, a késôbben érô - nagyobb testû - fajták nagyobb tenyészterületet igényelnek.
 Tehát az optimális tôszám és a tenyészidô hossza között is szoros kapcsolat volt. Ez a kapcsolat azonban a korszerû hibridkukoricák termesztése során módosult.
 A jelenleg termesztésben lévô hibridek tôszám sûríthetôsége jobban függ a genotípustól, mint a tenyészidô hosszától. Ma már számos olyan hosszabb tenyészidejû hibridet termesztünk, amely ugyan olyan jól tûri a nagyobb állománysûrûséget, mint a korábban érô hibridek. Ezért jelenleg a talajok és hibridek tulajdonságaitól és az idôjárástól függôen 50-75 ezer tô/ha intervallumban célszerû termeszteni a hibridkukoricákat.
 A tenyészterület-igényen kívül fontos a hibridkukoricák tôszámsûríthetôségének és tôhiánykiegyenlítô-képességének az ismerete is. Az utóbbinak fôleg akkor van nagy jelentôsége, ha tôhiányos - egyenlôtlen tôtávolságú - a vetés.
 A szemes kukorica és a silókukorica közt az állománysûrûségben van a legnagyobb különbség; a silókukorica tôszáma a nagyobb.
 A silókukorica optimális tôszáma /tô/ha/ kb. 15-20%-kal legyen csak több, mint ugyanazon a termôhelyen a szemes kukoricáé.
 Természetes, hogy egyes fajták esetében ezek a tôszámok módosulnak, vagyis a silóhibridre jellemzôen alakulnak. A korábbi években lényegesen nagyobb állománysûrûséggel termesztettük a silókukoricát hazánkban.
 A tenyészterület nagysága mellett fontos a tenyészterület alakja is, mivel ez határozza meg azt, hogy milyen térállásban és elosztásban termesztjük a kukoricát.
 Vetésmódok. A vetésmódok azért jelentôsek, mert a sor- és tôtávolságon kívül az egyedi tenyészterület alakját is meghatározzák.
 Soros vetés. A kukorica legrégibb vetésmódja a hagyományos soros vetés. Elônye, hogy mindenütt - kis gazdaságokban is - alkalmazható. Hátránya, hogy nagy a vetômag és a kézimunkaerô szükséglete.
 A soros vetés gabonavetôgépekkel is végezhetô, de ekkor az egyenlôtlen és sûrû növényállományt ritkítani kell. Hazánkban a soros vetés sortávolsága általában 70 cm. Azokon a talajokon, ahol csak mechanikai módszerekkel valósítható meg a kukorica ápolása, 70 cm helyett 100 cm-ig bármely sortávolságra vethetô a kukorica.
 Jelentôségének megfelelôen a továbbiakban csak a szemenkénti vetéssel foglalkozunk.
 Szemenkénti vetés. A kukorica legkorszerûbb vetésmódja a - korszerû kukoricavetôgépekkel végezhetô - szemenkénti vetés. A szemenkénti vetés sortávolsága az alkalmazott vetôgépektôl függôen 70, vagy 76,2 cm, de 75 cm-re vetô kukoricavetôgépek is vannak a gyakorlatban.
 A szemenkénti vetés lényege az, hogy - a vetômagvak minôségétôl függôen - csak annyi vetômagot vetünk el, ahány növényszámot /tô/ha/ az adott termôhely viszonyai között - a hibridek tenyészterület igényét is figyelembe véve - optimálisnak tartunk.
 Igy lényegében a vetômag mennyiségekkel szabályozzuk az egy hektárra szükséges tôszámot, vagyis a hibridekre jellemzô állománysûrûséget. Ezért nagyon nagy jelentôsége van a megfelelô vetômagmennyiségnek, illetve a kivetendô vetômagvak számának /db/ha/, mert ettôl függ a szükséges növényszám /tô/ha/.
 A szemenkénti vetésnek a már említetteken kívül még számos elônye van, melyek a következôk: kevesebb a vetômagszükséglet; nincs szükség tôszám beállítására; a tervezett növényszám - a kívánt állománysûrûség - vetômagmennyiségekkel jobban és olcsóbban szabályozható, mint az egyeléssel.
 A szemenkénti vetés fôbb elôfeltételei a következôk: kiváló csírázóképességû, nagy Cold-teszt % értékû, kalibrált és csávázott vetômag; a kártevô lárvák számától függô talajfertôtlenítés; jól elôkészített magágy és korszerû kukoricavetôgép.
 A vetômagmennyiség. Ismeretes, hogy a vetômagmennyiség a vetésmód és a vetômag csírázóképességén kívül legnagyobbrészt az állománysûrûségtôl, a termô tôszámtól függ. A termô tôszám pedig a csíraszámtól, illetve a kivetendô szemszámtól /a vetômag db/ha/ függ. Ezért a vetôgépen a tôtávolságot mindig a sortávolságtól és a szükséges vetômag számától függôen kell beállítani.
 A vetômagszükséglet kg/ha pedig a vetômag ezerszemtömegétôl és a kivetendô magszámtól függ. A vetômagszükségletek: szemes vetésénél pedig rendszerint 20 kg/ha felett vannak.
 A súlyszerinti vetômagszükségletek eltérése azért is jelentôs, mert a hibridkukorica vetômagvak nagysága erôsen függ a változattól, a hibridek elôállítási módjától /SC, TC, DC/, valamint a frakciók méretétôl. Az SC hibrideknek általában kisebb szemtermésük van, mint a TC és a DC hibrideknek.
 Talajfertôtlenítés. Ha a talajlakó kártevôk száma a küszöbérték felett van, talajfertôtlenítésre van szükség.  A szerek kijuttathatók a teljes felületre, de helyesebb, ha a korszerû kukoricavetôgépekkel, a vetéssel együtt adjuk.

Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés

 A kukorica nagyon érzékeny a gyomok kártételére, ezért az ápolás legfôbb célja a gyomirtás. Igy a kukorica agrotechnikai tényezôi közül a növényápolás jelentôsége igen nagy, mivel a gyommentességek kiemelkedô szerepe van a termésnövelésben.
 Mechanikai ápolás. A kukorica mechanikai ápolásának a korszerû termesztési technológiákban ma korlátozott jelentôsége van, de a jövôben a környezet terhelésének csökkentése miatt növekszik a jelentôsége. Nagyobbrészt csak a kisgazdaságokban alkalmazzák, ahol a mechanikai ápolómunkák a sor és sorközi kapálásokból és a soros vetés ritkításából állnak.
 A kapálások száma általában a gyomosodástól és az idôjárástól függ. A kétszeri kapálás általánosnak tekinthetô, de néha a harmadik kapálásra is szükség van.
 A mechanikai ápolás módszereire a jelenlegi technikai szinten ritkán van szükség a nagyüzemi kukoricatermesztés során. Általában csak akkor és olyan helyeken, ahol a vegyszeres gyomirtás hatása különbözô okok miatt elmarad.
 Ilyen helyeken rendszerint sorközi kultivátorozásra van szükség. De nagyon vigyázzunk, mert az indokolatlan kultivátorozásoknak csak negatív hatásai vannak. /Csökken a tôszám és megbomlik a gyomirtóvegyszer által kialakult réteg./
 A kukorica vegyszeres gyomirtása jelenleg elég bonyolult és nagy hozzáértést igénylô feladat. Bonyolultsága azonban nem csak abban kereshetô, hogy sokféle gyomirtószer használható a kukorica kémiai gyomirtásával, hanem a felhasználás ideje és módja is változó.
 A gyomirtás módját, a felhasználásra kerülô gyomirtószereket mindenkor a gyomfelvételezési eredmények és a talajadottságok alapján kell megválasztani. Figyelembe kell venni, hogy a táblákon milyen gyomfajok fordulnak elô tömegesen és az uralkodó gyomfajokhoz igazítva kell meghatározni a gyomirtószereket  és szerkombinációkat.
 Ezért a kukorica - a silókukorica - vegyszeres gyomirtása is az, elôforduló gyomnövények és a különbözô hatóanyagtartalmú gyomirtószerek alapján csoportosítható.
 1. Az évelô és a magról kelô egyéves gyomokkal fertôzött területek gyomirtása. Több éves kezelés, ezért a területen az utóhatás miatt legalább 2-3 évig csak kukorica termeszthetô.
 2. A magról kelô egyéves gyomokkal fertôzött területek gyomirtása.
 3. Növényváltásra kerülô területek vegyszeres gyomirtása.
 4. A kikelt kukorica vegyszeres gyomirtása. Abban az esetben, ha az alap kezelésre használt gyomirtószerek hatása nem kielégítô, állománykezelésre van szükség. /Postemergens permetezés/.
 A permetezések nagyon nagy figyelmet követelnek, mert a gyomok fejlettségén /2-3 leveles állapot/ kívül a kukorica fejlettségét is figyelembe kell venni. /Tervezés esetén helyes, ha a kukorica területének 20-30%-ára felülkezelést tervezünk./
 Az egy vegetáció gyommentességét biztosító herbicidek használata az ajánlott. A herbicidfajtát évente váltsuk, hogy a gyomok rezisztenssé válását elkerüljük.
 Vetésváltás nélküli termesztésében indokolt lehet a több évre is ható herbicidek használata.
 Terméscsökkentô gyomnövényei a fenyércirok, a parlagfû, a libatopfajok, a disznóparéj fajok, a kakaslábfû, a vadköles, a tarackbúza, a csillagpázsit, a hamvas szeder, az apró szulák és a csattanó maszlag.
 Rezisztens gyomok elszaporodása esetén kalászosokkal vagy egyéb növényekkel kell váltani a kukoricát.
 A silókukorica és a szemes kukorica vegyszeres gyomirtása lényegében azonos, de a szemes kukorica kényesebb a gyomosodásra, mint a silókukorica, amely a nagyobb tôszámával jobban árnyékolja a gyomokat, ezért a gyomirtószerek megválasztása és használata is egyszerûbb.
 De ha másodvetésben termesztjük a silókukoricát, a vegyszeres gyomirtás hatékonysága már romlik.
 A kukorica betegségei közül a legszámottevôbb a golyvásüszög, a levél foltosság, a baktériumos levélfoltosság és a fuzáriózis, ami támadhat szárat, csövet és szemet. A jól csávázott vetômag elegendô védelmet nyújt.
 Kártevôi közül a bagolypillék, a levéltetvek, a földibolhák, a frilégy, a kukoricabarkó, a kukoricamoly a leggyakoribbak. A kukoricamoly szaporodását mérsékeli a május elején megmaradt kukoricaszár elégetése. A fácánok ellen a csávázott magra vadriasztó szer rávihetô.

 Öntözés. A kukorica jó alkalmazkodó képessége ellenére meghálálja az öntözést. Az öntözés nemcsak növeli a termést, hanem lehetôséget biztosít a termésszint tartására is.
 A kukorica elég gazdaságosan használja fel a talajok vízkészletét, mégis a vízigényes növényekhez tartozik, mivel átlagos körülmények között 1 kg szárazanyag elôállításához 300-400 kg vizet párologtat el. Ezért az öntözést mindig a talaj nedvességtartalmához és a növény fejlôdéséhez kell igazítanunk.
 Általában háromszor öntözzük a kukoricát: elôször a címerhányás elôtt, június végén-július elején; másodszor a nôvirág megjelenésekor, július közepén-második felén; harmadszor a szemképzôdés kezdetén, augusztus elején.
 Az öntözôvíz mennyiség, az alkalmazandó víznorma a talajok víztartalmától és az öntözési módtól függ. Általános irányelv a talajok 35-40 cm mélységig való beáztatása. Ez esôszerû öntözésnél 40-70 mm körüli öntözôvíz. De barázdás öntözés esetén 10-20%-kal nagyobb öntözési normára van szükség. /Barázdás öntözés alatt mélybarázdás öntözést kell érteni./

Betakarítás és tárolás

 Betakarítás. A kukoricát teljes érésben kell betakarítani amikor a szemek nedvességtartalma 30-36% körül van. Biológiai érettség elôtt azért nem célszerû betakarítani, mert a szemek tápanyagtartalma még nem alakult ki; a szemek még rosszul morzsolhatók, ezért nagy a szemtörés aránya. De lényegesen nagyobb lesz a szárítás költsége is.
 A megkésett betakarítás sem kedvezô, a nagyobb mérvû szárdôlés miatt nô a betakarítási veszteség és erôsen csökken a szár takarmányértéke is.
 A biológiai érés után a szemek nedvességtartalma fokozatosan függ, mivel a hibridek vízleadó képessége változó.
 A kukorica betakarítási ideje az érésen és a nedvességtartalmon túl nagymértékben a tartósítás és a tárolás módjától függ. Ezért a fajták vízleadó képessége is másként ítélhetô meg akkor, ha a kukorica szárításra, vagy nedves tárolásra kerül.
 Hazánkban a fajták tenyészidejétôl és vízleadóképességétôl függôen szeptember és október a kukorica optimális betakarítási ideje. Ha az üzemekben megfelelô a fajtaarány, akkor a betakarítás folyamatosan, munkacsúcsok nélkül végezhetô.
 A silókukorica betakarítási ideje is több tényezôtôl függ. Fôbb tényezôk a következôk: a silóhibridek tenyészideje, a vetésidô és az érettségtôl függô szárazanyagtartalom.
 Ha tejes-viaszérésben - kisebb /20-25%/ szárazanyagtartalommal - takarítjuk be a silókukoricát, nagy lesz a zöldtermés, de kevesebb lesz a betakarított keményítôérték, vagyis kisebb takarmányértéket képvisel, mint ha késôbb takarítottuk volna be.
 Ezért az utóbbi években az a helyes betakarítási idôpont, amikor az egész kukorica növény 30-40% - átlagosan 35% - szárazanyagtartalommal rendelkezik. Ez általában a késôi viaszérésnek felel meg.

A betakarítási módok.

 A kukorica betakarítható kézzel vagy géppel. Jelenleg csak a kis gazdaságokban és a tenyészkertekben takarítják be kézzel a kukoricát. A gépi betakarításnak pedig nagyon sokféle módja terjedt el a gyakorlatban.
 A fontosabb betakarítási módok a következôk: csöves betakarítás, morzsolásos betakarítás, (CCM) és a leveles, kukoricacsô-zúzalék készítés (LKS), kukoricaszem-csutka keverék készítés és teljes növénybetakarítás.
 Csöves betakarítás. A csöves betakarítás csôtörô-fosztó gépekkel végezhetô. A gép egy menetben letöri, megfosztja és pótkocsiba rakja a csövet, a szárat levágja, felszecskázza és szállító jármûre vagy tarlóra fújja.
 A csöves betakarítás erôsen lecsökkent, alkalmazása nagyobbrészt csak a kis gazdaságok, a háztáji területek egy részére és a vetômag kukoricára korlátozódik.
 Morzsolásos betakarítás vagy szemes betakarítás szántóföldi morzsolással. A nagyüzemi kukoricatermesztési technológiákban legnagyobbrészt morzsolva takarítják be a kukoricát. A betakarítás kukoricacsô-törô adapterrel felszerelt arató-cséplô gépekkel végezhetô.
 Ez a betakarítási mód nemcsak azért gazdaságos, mivel morzsoltan kerül betakarításra és tárolásra a kukorica, hanem azért is, mert a gabonakombájnokkal a kukorica betakarítása is elvégezhetô.
 A szem csutka keverék (CCM) betakarítása. A CCM-et abrak minôségû koncentrált takarmánynak minôsítik, amely olyan termék, ami a kukoricaszem mellett a csutka 40-60%-át tartalmazza. A kombájnra szerelhetô adapterrel a szem és a csutka megfelelô arányban együttesen betakarítható.
 Nedves tartósításra azok a hibridek alkalmasak, amelyek nagyobb nedvesség mellett érnek, a szárazanyag beépülése a szembe hosszabb ideig elhúzódik és lassúbb a vízleadásuk. A nedves tartósításra optimálisak a 28-30% szemnedvességet hosszú ideig tartó hibridek. A betakarítás idôpontja itt a szemtelítôdés utolsó szakaszában, illetve a biológiai érés idôszakában van, amikor egységnyi területrôl a maximális tápanyaghozam takarítható be.
 A kombájnokra felszerelhetô dobbetétek és a dobkosár az intenzív csutkaaprítást végzi. A rosta- és szalmarázó betétek pedig a csutkanyerés arányát biztosítják.
 A CCM-ként történô betakarítás elsôsorban olyan üzemeknek ajánlható, ahol a korai fagyok miatt a kukoricát nagy nedvességgel kénytelenek betakarítani, vagy ahol a megkésett vetés miatt nagy a betakarításkori nedvességtartalom.
 Csuhéleveles-csôzúzalék betakarítása. A csôzúzalék elsôsorban a kérôdzô állatok takarmányozására alkalmas, amivel a szárazkukorica-abrak részben helyettesíthetô. A csôzúzalék elsôsorban a kifejlett érett szemeket tartalmazza, és ezenkívül a csutka, a csuhé és a levél kisebb hányda is belekerül a zúzalékba.
 A csôzúzalék készítésénak, betakarításának legkedvezôbb idôpontja a biológiai érés idôszaka, amikor a szem nedvességtartalma 25-28%.
 A betakarításra olyan szecskázógépeket használhatunk, amelyeket csôtörô adapterrel szerelhetünk fel. Az adapter által letört csövek a szecskázódobba kerülnek. A szecskázódob a csöveket feldarabolja, majd a zúzókosár segítségével tovább aprítja. A különbözô lyukméretû zúzókosár alkalmazásával az aprítás minôsége, a szemek aprítása pedig a szemtörô rostával szabályozható (Hesston 7600, Hesston 7160 stb.). A szecskahossz 10-20 mm legyen, a csutkarakció 10 mm alatt maradjon. Az ép szemek aránya az 5%-ot ne haladja meg. Kerülni kell a finom aprítást, hogy a gépek tömegteljesítménye ne csökkenjen. Állat-egészségügyi okok miatt sem célszerû a túlaprítás.
 A teljes kukoricanövény betakarítása. Ha a teljes növényt takarmányozásra, pl. silózásra akarják használni, a betakarítás legcélszerûbb módszere a teljes kukoricanövény szecskázott-zúzott betakarítása.
 A teljes kukoricanövényt hagyományos silózással és zúzva lehet betakarítani. De a zúzott betakarításra csak a kukorica nagyobb szárazanyag-tartalma esetén van szükség.
 A betakarítás lényege az, hogy a szemes kukorica és a silózás céljára termesztett teljes kukoricanövényt akkor takarítják be, amikor a teljes növény szárazanyag-tartalma 30-40%-os; a szem nedvesség tartalma pedig 36-42% között van. Betakarítására - a csôzúzalék készítéshez hasonlóan - csak azok a járvaszecskázó gépek alkalmasak, amelyeknek a szecskázódobja zúzókosárral is felszerelhetô.
 Ezek szerint a silókukorica korszerû - nagyobb szárazanyagtartalommal történô - betakarítása mindenben azonos a teljes kukoricanövény betakarításával. De ha kisebb szárazanyag-tartalommal - a hagyományos silózással - takarítjuk be a silókukoricát, akkor zúzókosár nélküli, közönséges járva szecskázó gépekkel is betakarítható.
 A kukoricaszár betakarítása és hasznosítása. A kukoricaszár betakarításának nagyon nagy jelentôsége volna, mivel felhasználása sokoldalú. Ha jó minôségben takarítják be, takarmányozásra is alkalmas, de almozásra és fûtésre is használható.
 A kukoricaszár veszteségmentesen csak a csöves, a kézi és a teljes növény betakarításakor takarítható be. A csôtörô adapteres betakarítások után a roncsolt állapotban visszamaradt kukoricaszárat csak részben lehet betakarítani.
 Tárolás. A kukorica betakarítása és tárolása között összefüggések vannak, ezért a kukorica tárolása a betakarítási módoktól függ. A fontosabb tárolási módok a következôk: csöves kukorica tárolás, szemes kukorica tárolás, teljes kukoricanövény, kukoricacsôzúzalék és nedves szemeskukorica-zúzalék erjesztéses tárolása, azaz silózása.
 A csöves kukorica tárolása. A csöves kukorica leggyakoribb tárolási módja a górékban való tárolás, de góré hiányában vékony rétegben, szellôs padlásokon és más helyiségekben is tárolható.
 A szemes kukorica tárolása. A kombájnnal betakarított, nagy nedvességtartalmú, morzsolt kukorica általában kétféleképpen tárolható: a szárítás utáni tárolással és a nedves tárolás különbözô módszereivel.
 Szárítás és tárolás. A kukorica nagyobb részét morzsolásos technológiával takarítják be és száraz szemes takarmányként hasznosítják. Ezért a kukorica termés nagy részét szárítani kell.
 A szárítás különbözô típusú és teljesítményû szemestermény-száritókban végezhetô. A szárítás körültekintô munkát igényel, mert a kukorica lassan szárítható gabonaféle. A kukoricát általában 14-15%-os nedvességtartalomig kell szárítani.
 A kiszárított kukorica toronytárolókban vagy vízszintes tárolószínekben, és más, e célra alkalmas helyiségekben tárolható.
 A morzsolt kukorica nedves tárolása. Az energiatakarékos nedves tárolásnak és a kukorica felhasználásának többféle módja terjedt el a gyakorlatban.
 A fontosabb tárolási módok a következôk: légmentes - széndioxidos - tárolás, toronysilókban, szigetelt falú horizontálsilókban, fóliaborításos vermekben, stb.; vegyszeres tárolás - a nedves kukoricaszem propionsavas tartósítása - a tárolás egyszerû épületekben, halomban is megvalósítható.
 Az erjesztéses tárolások. Az erjesztéses tárolás vagy silózás. A szecskázott és zúzott teljes kukoricanövényt és a silókukoricát, valamint a csôzúzalékot, stb. általában az áthajtó rendszerû horizontálsilókban lehet leggazdaságosabban erjeszteni, illetve tárolni. Célszerû fóliával a siló fenéklapját is borítani mind a légveszteség mind a beton melegítése végett. A megfelelô tömörítésrôl gondoskodni kell, hogy a kívánatos 1,5% tejsavtartalom kialakuljon. Egy-egy silóteret max. 5-6 nap alatt kell betölteni A szilázs tetejét kettôs fóliával, közötte homokkal kell fedni.

A hibridkukorica-vetômag termesztése

 A hibridkukorica vetômagot hazánkban több hibrid-vetômag üzemben, un. hibridüzemben dolgozzák fel. A hibridüzemek a hibridek vetômagját a termelôüzemekben szerzôdéses alapon termeltetik meg.
 A hibrid vetômag-termesztés agrotechnikája hasonló, de több vonatkozásban mégis eltér a közönséges kukorica termesztésétôl. Az eltéréseket csak röviden ismertetjük.
 Terület-kiválasztás. Hibrid-vetômagtermesztésre csak tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajok alkalmasak. A terület kiválasztásánál be kell tartani még az izolációs távolságot is. Ez az árutermesztésre szánt vetômag elôállításakor minimum 300 m, alapanyagelôállítás esetén pedig 500 m.
 Talajelôkészítés és trágyázás. Lényegében azonos, mint a szemes kukoricáé, csak ha lehet, még gondosabban kell végezni. A tápanyag mennyiségek azonosak lehetnek, de a tápanyagok aránya már változhat, mivel itt a foszfor és a kálium megfelelô aránya fontosabb, mint a szemes kukoricánál.
 Vetés. A vetés - az anya és apasorok váltakozása miatt - erôsen különbözik a szemes kukorica vetésétôl. Az anya és apasorok aránya 2:1, vagy 3:1, elrendezése pedig 4:2, 6:3 vagy 12:4. Az arány általában az apa címerében termelt virágpor mennyiségétôl függ.
 Az apasorok számát megszabja még az is, hogy milyen gép áll rendelkezésre az apasorok - virágzás utáni - betakarításához. Az apasorok számát általában a betakarítógépek munkaszélessége, az anyasorok számát viszont a betakarítógépek típusa határozza meg.
 Követelmény még az is, hogy a tábla szélén mindig apanövények legyenek. Az apasorok felismerése céljából az apafajta vetômagja közé napraforgó vetômag is keverhetô.
 Ápolás. A gyomirtás érdekében végzett ápolómunka ugyanaz, mint az árú kukoricánál, de fitotoxikusság miatt a gyomirtószerek megválasztására jobban kell ügyelni,
 Az ápolás speciális munkái. Az anyasorokat fattyazni és címerezni, az apa és az anyasorokban pedig idegenelni kell. Az idegenelés több lépcsôs folyamatos munka, amelyet az elôszelekcióval kell megkezdeni: az elôszelekció során el kell távolítani az eltérô típusú és fejlettségû növényeket. /Az elôszelekció összekapcsolható a tôszámbeállítással./ Az elôszelekció után a szárbainduláskor és a címerek megjelenése elôtt is idegenelni kell a növényállományt.
 A címerezés a hibrid-vetômagtermesztés legfelelôségteljesebb munkája. A címerezés két részre osztható: az elôcímerezésre és tulajdonképpeni címerezésre. Az elôcímerezést akkor kell megkezdeni, amikor a címerek már jól kitapinthatók, és ha lehet, minél kevesebb levelet távolítsunk el az elôcímerezés során.
 Az elôcímerezést általában egy héten belül követi a teljes címerezés, amikor minden címert el kell távolítani az anyanövényekrôl.
 Betakarítás. Vigyázni kell, hogy az apasorok termése ne keveredjen az anyasorok terméséhez. Ezért elterjedt az a gyakorlat, hogy az apasorokat a megtermékenyülés után kivágják.
 Az anyasorok termése betakarítható kézzel és géppel. Gépi betakarításra csak az önjáró csôtörô-fosztó betakarítógépek használhatók.
 Betakarítás után az eltérô típusú csöveket ki kell válogatni, majd a termést a hibridüzembe kell szállítani.
 A hibridüzemben történik a hibridvetômag teljes feldolgozása. A feldolgozás szakaszai: a válogatás, vagy szelektálás; szárítás /41-430C-on 13% nedvességtartalomig/; morzsolás.
 A morzsolt kukorica további feldolgozása: elôtisztítás, majd megfelelô rosták segítségével - szélesség és vastagság szerinti - osztályozás. Ezt követi a hosszúság szerinti kalibrálás és végül az osztályozott vetômagot csávázzák, fémzárolják, valamint automata mérlegen egalizálva zsákolják.