DOHÁNY
 

 Élvezeti növény, melynek termesztése és feldolgozása hazánkban 1867 óta állami monopólium. Hazai termôterülete az utóbbi három évben 8-10 ezer ha. A dohány kis- és nagygazdasági termeltetésére a dohánybeváltó és fermentáló vállalatok és a Nyírségi Dohánytermelési Rendszer (Máriapócs, Rákóczi MGTSZ) köt egy- vagy többéves termelési szerzôdést.
 A dohánytermô terület közel 60 %-a az ún. "Keleti dohánytermesztési nagytáj"-ban (Nyírség, Szabolcs, Hajdú m.) van.

Jellemzése

 A dohány Közép-Amerikából származik, a Solanaceae családba tartozó egyéves lágyszárú növény. A közönséges dohánynak nevezett Nicotiana tabacum L. feltevések szerint a N. sylvestris x N. tomentosa vagy a N. sylvestris x N. tomentosiformis hibridizációjának eredménye.
 Gyökérzete mélyre hatoló fôgyökér. Szára egyenes, fiatal korban puha, zöld színû, fedôszôrökkel borított. A tenyészidô végére kemény, fás lesz. Magassága fajtától, termesztési viszonyoktól függôen 70-250 cm között változik. A levelek szórt állásúak, épszélûek. Alakjuk változatos, fajtára jellemzô (kerülékes, szív, tojás, lándzsás). Számuk fajtától függôen 20-50 db/tô. A levelek felülete gyantaanyagokat és illóolajat tartalmazó mirigyszôrökkel borított. Gyakorlati szempontból megkülönböztetik a fôszáron fejlôdött haszonleveleket és az oldalhajtáson képzôdött ún. kacsleveleket. A levelek elhelyezkedése alapján - a törési övezetnek megfelelôen - az alsó 3-4-et alj- vagy homokleveleknek, a középen lévô 9-15 db-ot derék- vagy anyaleveleknek és a felsô 3-4 db-ot csúcs- vagy hegyleveleknek nevezik. Piszkosfehéres, rózsaszínes összetett bogernyô virágzata június végén nyílik. Termése: felnyíló száraz tok, a magvak nagyon aprók, hálózatosan recézettek, tojás alakúak. Ezermagtömege: 0,08-0,1 g. A mag csírázókképességét tíz évig is megtartja.
 Az érett dohánylevél fôbb kémiai összetevôi: A dohánylevél számos szerves és szervetlen alkotórészt tartalmaz, amelyek a dohány minôségét (íz, illat, zamat, éghetôség) jelentôsen befolyásolják. A dohánylevél illóolajok, gyanták mellett - legnagyobb jelentôségûek a nitrogéntartalmú vegyületek és a szénhidrátok. A nitrogéntartalmú vegyületek összmennyisége és a dohány minôsége között fordított a kapcsolat. A fehérje-nitrogén vegyületekbôl az égés folyamán kellemetlen szagú, keserû ízû anyagok képzôdnek, amelyek rontják a minôséget.
 A dohány nitrogéntartalmú vegyületei közül legfontosabbak az alkaloidok. Fô alkaloidja az azotoidok osztályába, a valódi alkaloidok rendjébe, az ornitin családba tartozó: nikotin. Mellékalkaloidok: nornikotin, anbazin, nikotein. A nikotin a dohány gyökereiben képzôdik, majd onnan jut a levelekbe, ahol raktározódik. A nikotintartalom legkisebb az aljlevelekben és legtöbb a hegylevelekben.
 A dohány nitrogéntartalma igen tág határok között változik. Köztermesztésû dohányfajtáink nikotintartalma 0,7-3,0 % közötti. A levélben lévô szénhidrátok mennyisége is jelentôsen befolyásolja a dohány minôségét. Általában az oldható szénhidrátok (mono- és diszaharidok) javítják, míg a nem cukorszerû, összetett szénhidrátok (poliszaharidok) rontják a minôséget.

Fajták

 Az élvezeti célra termesztett közönséges dohány nemesített fajtái két ökotípusba sorolhatók. A kislevelû vagy keleti (oriental) fajtákat kizárólag cigaretta gyártásra termesztik. Levélhosszúság 30 cm alatti, a hasznosítható levélszám 25-35 db/tô, kiváló minôség, finom aroma és alacsony (0,5-1 %) nikotin tartalom jellemzi ezeket a fajtákat. Hazánkban nem termesztik, mert nem adnak jó minôséget. Fô termelôk: Bulgária, Törökország, Albánia.
 A világ dohánytermésének közel 90 %-át a nagylevelû ökotípusba tartozó fajták adják. Fôbb jellemzôik: 30 cm-nél hosszabb levél, 15-25 db/tô hasznosítható levélszám, nagy terméshozam, változó minôség és nikotin tartalom. Hazánkban csak nagylevelû dohányfajtákat termesztenek. A nagylevelû dohányfajtákat többféleképpen csoportosítják. Felhasználás szerint megkülönböztetnek cigaretta dohány- és szivardohány fajtákat. Minôség szerint vannak: világos cigaretta dohányok (Hevesi fajták) és sötét (barna) cigaretta dohányfajták (Tolnai kerti, Kállói, Pallagi sárga). A mesterséges szárítású fajták (Virginia és Hevesi) csak mûszárítással adnak jó minôséget, a természetes szárítású fajták (Tolani kerti, Kállói, Pallagi sárga, Havana II. C.) természetes szárítással is jó minôséget adnak. Az utóbbi években a hazai dohánytermôterület közel 60 %-án a jegyzékében szereplô 11 fajta közül rendszeresen 8 fajtát termesztenek. Fôbb jellemzôiket a táblázat tartalmazza.
 

A dohány egyedfejlôdése és környezeti igényei

 A hazánkban termesztett dohányfajták tenyészideje a magvetéstôl a magérésig 130-195 nap, a kiültetéstôl a törésig 90-135 nap.
 Csírázás: idôtartama 5-15 nap. Az optimális csírázási hômérséklet 250C.
 Kedvezô a 20-300C közötti váltakozó hômérséklet. 100C alatt és 350C felett a dohánymag csírázása leáll. A csírázó magvak a fényre kisebb mértékben érzékenyek.
 A palántafejlôdésnek két szakaszát lehet megkülönböztetni. Az elsô a keléstôl az ún. keresztállásig tart, azaz amikor az elsôdleges lomblevelek mellett a második pár levél is megjelenik. Idôtartama: 12-15 nap. Ebben az idôszakban az optimális hômérséklet 20-300C. Gyakran kiegészítô fûtés szükséges. A második szakasz (idôtartama 25-30 nap) a harmadik levélpár megjelenésétôl az ültetésre alkalmas palánta állapotig tart. Ez idô alatt erôteljes a növekedés. Kiültetésre az 5-7 leveles palánták a legalkalmasabbak.
 A szár- és levélnövekedési szakasz a leghosszabb: 40-65 nap. A növekedéshez legkedvezôbb a 200C körüli átlaghômérséklet, és az olyan idôjárás, amikor a hôingadozás nem nagyobb 100C-nál. Ebben az idôszakban nagy a vízigény.
 Virágzás: idôtartama fajtától és környezeti tényezôktôl függôen 20-30 nap.
 Magérés: a megtermékenyülés idôpontjától a mag teljes beéréséig 30-40 nap.
 Hômérséklet: a dohány a meleget kedvelô növények közé tartozik. A tenyészideje alatt - a kiültetéstôl a magvak beéréséig - a szükséges hôösszeg 2000-25000C. A dohány a fagy iránt érzékeny, azonban az edzett palánták átmenetileg -10C-t is kibírnak. A kora ôszi fagyok is kárt okozhatnak a dohányban, különösen a fejlôdésben megkésett ültetvényben.
 Víz, csapadék: Tartós hiánya illetve káros bôsége egyaránt a termés csökkenését vagy a növények pusztulását okozza. A dohány vízigénye a tenyészidôben 360-450 mm. Jó vízellátás esetén növekszik a termés, csökkent a levelek nikotin- és fehérjetartalma, a redukáló cukortartalom növekszik, javul a levelek minôsége.
 Fény: A cigarettadohányok fényigényesebbek, a szivardohányok árnyékkedvelôbbek ill. árnyékban a levél szöveti szerkezete finomabb lesz.
 Talaj: A kötött talajon általában durva szövetû, vastag levelû, a laza szerkezetû talajon pedig finom, vékony levelû dohány terem. Cigarettadohányok termesztésére azok a talajok megfelelôek, amelyek összetételében a homokfrakció van túlsúlyban.
 Kissé humuszos homoktalajokon, közepes humusztartalmú homokos vályogon Hevesi és Kerti dohányokat érdemes termeszteni. Nagy humusztartalmú talajokat igényelnek a Kállói és a Havana II. C. fajták.
 A Hevesi és a Kerti dohány a gyengén savanyú, vagy semleges kémhatású talajokat kedveli.

Tápanyagigény és trágyázás

 A dohány folyamatos és harmonikus tápanyagellátást igényel. A vizsgálatok szerint 100 kg száraz dohánylevél elôállításához átlagosan a fôbb tápelemek közül N-bôl 4,2 kg, P2O5-bôl 0,5 kg, K2O-ból 6,5 kg, CaCO3-ból 8,0 kg, MgO-ból 1,2 kg-ra van szükség.
 A szervestrágyát (20-25 t/ha) a kora ôszi mélyszántással egybekötve kell kijuttatni.
 A nitrogén túltrágyázás a vegetatív részek túlzott növekedéséhez, durvább szöveti szerkezet kialakulásához, fokozott klorofillképzôdéshez, elhúzódó éréshez vezet. A levelekben nô a nitrogén tartalmú anyagok aránya és a szárítás során könnyen barnul a levél. A foszfor gyorsítja az érést és a minôséget kedvezôen befolyásolja. A kálium a kálciummal és a magnéziummal együtt hat a dohány vízháztartására, optimális ellátottság esetén nagyobb a dohány szárazságtûrése. Fokozza a szénhidrátképzôdést és az égôképességet is javítja.
 Nitrogén mûtrágyából kötöttebb talajokon a szükséges mennyiség felét, homok talajokon 20-25 %-át kell ôsszel kijuttatni. A maradékot tavasszal célszerû a növény alá adni.
 Mivel a foszfor kilúgozódásától nem kell tartani, kötött talajon a teljes mennyiség ôsszel bedolgozható a talajba. Laza talajokon a fele mennyiséget ôsszel illetve tavasszal célszerû kijuttatni.
 A vízben jól oldódó kálium tartalmú mûtrágyák nagyobb része kötöttebb talajokon ôsszel, 30-40 %-a tavasszal adagolható ki. Laza, homokos talajokon a tavaszi talajelôkészítés során szórható ki az egész mennyiség.

Palántanevelés

 Helye: nagylégterû fóliasátor. Általában kiegészítô fûtési lehetôséget (az erôsebb lehülések idejére) biztosítani kell. Egy ha beültetéshez szükséges palánta mennyiség elôállításához 40-50 m2 palántanevelô felület szükséges.
 Talaj, talajelôkészítés: A sátor talaja ne legyen tömörödésre hajlamos, a középkötött jó szerkezetû és jó vízgazdálkodású talajok a legkedvezôbbek. A talajelôkészítést még a fagyok beállta elôtt el kell végezni. Fôbb mûveletei: 15-25 cm mély szántás tápanyaghiány esetén mûtrágyázással (NPK 1:2:1 arányú keverékbôl 80-120 g/m2) összekötve. A következô mûvelet a talajfertôtlenítés.  Permetezés után a talaj fóliával takarható. A kezelést a fagyok várható ideje elôtt 3-4 héttel kell elvégezni. Tavaszi kezelés esetén az ún. "salátateszt" ajánlatos.
 A talajelôkészítés után a fóliasátor talajára 10-15 cm vastagon ún. magházföldet kell egyenletesen elteríteni. A magház föld 10-15 % humusztartalmú földkeverék (50 % tôzeg, 25 % érett szervestrágya, 25 % folyami homok), melynek felvehetô tápanyagtartalma 20 mg/100 g N, 50-80 mg/100 g P2O5 és 200-300 mg/100 g K2O. A földkeveréket felterítés elôtt szintén fertôtleníteni (Ipam vagy Metilbromid) kell.
 A palántanevelô terület talaja vetés elôtt herbicidekkel is kezelhetô. Magvetés. Március elején, 13-150C-os talajhômérsékletnél, talajfelszínre szórva vagy sorba (2 cm sortávolság). Vetômagadag: 0,1 g/m2 (= 800-1000 db/m2 palánta). Vetés után a magvakat 0,3-0,5 cm vastagon talajjal takarják. A takaróföld minôsége a magházföldével egyezô.
 A fûtési költség csökkentésére hasított fóliás takarás is alkalmazható. Ez esetben a magvetésre közvetlenül vetés után fertôtlenített szecskázott szalmát terítenek vékony rétegben (0,8-1,0 kg/10 m2), ezt követôen 0,04 mm vastagságú hasított fóliával takarják. A hasított fóliatakarást a palánták keresztállapotának elérése után napos, meleg idôszakban 3-4 órára felemelik, majd a keresztállapot után 3 héttel végleg eltárolítják.
 A palántanevelés alatt az optimális hômérséklet 250C, éjszaka ne legyen 150C-nál kevesebb, nappal pedig 300C-nál több. A magvetéstôl a négyleveles állapotig a kevés vízmennyiséggel történô gyakori (naponta többször is) öntözés a kedvezô, késôbb a ritkábban és nagyobb vízadaggal (10 l/m2) végzett öntözés a jobb. Palánta kiszedés elôtt és után erôs öntözés szükséges az ott maradt palánták gyökérzete körüli talaj kellô tömörítéséhez.
 A gombakártevôk (Peronospora, Fusarium stb.) ellen preventív védekezés szükséges. Szertôl függôen hetente vagy 10 naponként célszerû permetezni.
 Kiültetés elôtt 8-10 nappal meg kell kezdeni a palánták edzését. A palántanevelés idôtartama átlagosan 8 hét.
 A palántakiszedés élômunka szükségletének csökkentésére terjed az ún. mûanyagrácsos palántanevelés.

 Talajelôkészítés, palántaültetés

 A dohány jól elôkészített, gyommentes, porhanyós talajt igényel, mert ültetés után a palánta gyökere csak így tud könnyen és gyorsan megerôsödni. A tarlóhántás után a fogas vagy tárcsás boronával jó, elmunkált ôszi mélyszántást a palántázásig lazán és gyommentesen kell tartani. Ültetés elôtt hengerezés illetve simitózás javasolható. Bakhátas mûvelés esetén célszerû az ültetés elôtt 10-20 nappal négysoros tárcsás bakháthúzóval a bakhátakat kialakítani. A bakhátak méretei a betakarítógéphez igazodnak. Powell dohánymûvelô gépsor alkalmazása esetén a két bakhát középvonala közötti távolság 117 cm, a bakhát alapja 36-38 cm, magassága pedig 35-40 cm. A bakhát készítésével egyidôben kell kijuttatni a talajfertôtlenítôszert. A vegyszeres gyomirtást az ültetés elôtt kell elvégezni.

Ültetés. A palánták kiültetését úgy kell ütemezni, hogy igazodjon a törôgépek és a mûszárítók kapacitásához. A dohány palántázás általában április végétôl május végéig tart. A palánták nagyobb részét (55-60 %-át) május 1. és 15. között célszerû kiültetni.
 Az 5-7 leveles palánták a legalkalmasabbak kiültetésre. Az ültetést többnyire beöntözésre is alkalmas dohánypalánta ültetô gépekkel (Balthes, Powell stb.) végzik. Optimális vízmennyiség 1,5-2 dl/tô.
 A sor- és tôtávolság termesztési módtól (kisüzem, nagyüzem, síkmûvelés ill. bakhátas) és az alkalmazott gépektôl (DMG, Balthes, Powell stb.) függôen 100-117 x 35-50 ill. 60-80 x 40 cm között változik.

Növényápolás, növényvédelem

 Ültetés és pótlás után egy héttel már célszerû elvégezni az elsô sorközkultivátorozást, amelyet a talaj levegôztetése és gyommentesítése érdekében még 2-3 alkalommal ajánlatos megismételni. Általában 1-2 gazoló sorkapálás elegendô.
 A Peronoszpóra ellen az ültetést követô 7. napon kell megkezdeni a preventiv védekezést és a törés megkezdése elôtt 21 nappal be kell fejezni, amit 14-16 naponként célszerû megismételni.
 Mocskospajor kártétel ellen szükség esetén egy vagy két alkalommal permeteznek, levéltetvek ellen szükség szerinti kezelést kell alkalmazni.
 A tetejezés és a kacsgátlás sajátos dohányápolási mûveletek. Céljuk értékesebb, íz- és zamatanyagokban gazdag, tartalmas dohánylevél elôállítása, illetve a levélhozam fokozása. A virágzat és az oldalhajtások kifejlôdésének megakadályozása következtében az asszimiláták felhalmozódása növekszik a haszonlevelekben.
 A tetejezés (virágzat eltávolítás a legfelsô 2-3 hegylevéllel) optimális ideje akkor van, amikor az állomány 50 %-án megjelennek a virágbimbók. A kacsgátlást (hónaljhajtások leperzselése) ma már a tetejezéssel egymenetben végzik. A tetejezést mechanikai módon, többnyire géppel (Powell) vagy kézzel végzik. A kacsgátlás a tetejezéssel egyidôben kontakt hatású kacsgátló szer dohányra permetezésével történik. A 2-3 cm-es hónaljhajtások a kezelés után néhány órával megfeketednek.
 Az újabb virágzatok és hónaljhajtások növekedésének megakadályozására 8-10 nap elteltével a mûveleteket meg kell ismételni.

Törés, szárítás

 A dohány törése a haszonlevelek technikai érettségének megfelelôen július elejétôl szeptember közepéig tart.
 A technikai érettség általános jelei: a levél sötétzöld színe elhalványul; a fôér kivilágosodik, fényesebb lesz; a levéllemez fodrosodik, babosodik, hegye kissé lehajlik; a levél gyantás tapintású, a szárról könnyen letörhetô; töréskor éles, pattanó hang kíséretében válik el a szártól, nem marad rajta szárrész (bajusz).
 A dohánytövön a levelek nem egyszerre érnek, hanem kifejlôdésük sorrendjében övezetenként, alulról felfelé. Mivel a levelek érése szakaszos, általában 4-5-szöri törés szükséges 5-10 napos pihenô szakaszok közbeiktatásával. Elôfordul, hogy az érést gátló körülmények miatt (késôi ültetés, hûvös, csapadékos idôjárás, magas N-tartalom) a betakarítás késô ôszre is elhúzódik, amikor már megnô a fagyveszély. Ez esetben célszerû érésgyorsító permetezést alkalmazni.
 A dohány levelek törése kisgazdaságokban kézzel, nagyüzemben géppel (Balthes törôkocsis, Powellautomata stb.) történik. A letört leveleket a legrövidebb idôn belül a szárítás helyére kell szállítani.

Szárítás. A letört dohányleveleket a szárításra elô kell készíteni. Ennek egyik módja a fûzés vagy fonás. A természetes szárításhoz régen kézzel, 50-70 cm hosszú tûvel, színükkel és fonákukkal váltogatva zsinórra fûzték a dohányt, majd a leveleket elegyengették. Az így elkészült pórékat akasztották be a dohányszárító pajtákba. A nagy kézimunkaigényû mûveletet ma már fûzôgépek (Metz-Supra,, Fatex, Fusio) végzik.
 A korszerû, meleglevegôs dohányszárító esetében a szárítás ún. tûsorkeretekben törétnik, így az elôkészítés a dohánylevelek tûsorkeretbe rakása (rendezetten vagy ömlesztve) korlátozódik.
 A dohánylevél szárítása a száradás alatt végbemenô kémiai, biokémiai és fizikai jellegû folyamatok helyes irányításával történik. A szárítás alatt alakulnak ki a dohány minôségét meghatározó tulajdonságok (szín, redukálható cukor, nikotintartalom, stb.). Ezért a szárítás nem egyszerûen a víztartalom elpárologtatására korlátozódik, hanem annál sokkal összetettebb feldolgozási eljárás.
 A szárítóba kerülô zöld dohány víztartalma általában 80 % körüli, ennek legnagyobb részét a szárítás során elveszti. Ezenkívül szárazanyagtartalmából is veszít mintegy 12-20 %-ot. Jelentôsek a kémiai változások (klorofill lebomlás, keményítô hidrolizis, fehérjék hidrolizálódása, nikotin csökkentés stb.) is. A szárítást úgy kell irányítani, hogy a vízleadás üteme és mértéke szoros összhangban legyen a levelekben végbemenô biokémiai folyamatokkal.
 A dohánylevelek szárítása természetes és mesterséges körülmények között végezhetô. A természetes szárítás, melynek idôtartama 25-40 nap, hagyományos dohányszárító pajtákban (zsaluzi pajta) vagy kiegészítô fûtéssel ellátott fóliasátorban fôként a levegô áramlási sebességének és páratartalmának szabályozásával történik. A mesterséges szárításhoz különbözô típusú szárítóberendezéseket alakítottak ki (Sirokko, TDO típusú szárítók, KDSZ-1,5, MKD-25, MINIDOSZ-1,5-2,0), amelyekben a szárítás idôtartama 100-150 óra és a szárítás minden tényezôje szabályozható.

A dohány mesterséges szárításának szakaszai:

Szinesítés: túlnyomó részben ekkor mennek végbe azok a biológiai-kémiai folyamatok, melyek a dohánylevél értékét, minôségét döntôen meghatározzák. A továbbiakban már csak ennek a megtartása a cél. A szinesítés végére a dohánylevél eredeti víztartalmának mintegy 30-35 %-át elveszti és a levéllemez valamint a fôér is teljesen sárga színû lesz.
Paraméterei: 30 * 410C, 90  * 75 % RP, 36-48 ó.

 Szinrögzítés: a levél nedvességtartalmának fokozatos eltávolításával és a hômérséklet emelésével megszûnik a levél biokémiai és enzimatikus aktivitása. Ebben a szakaszban a szinesítés alatt elért sárga szín azzal egyidôben kialakult beltartalmi minôség megôrzése a cél. A szinrögzítési szakasz elsô részében a levél hegye, végére az egész levéllemez összezsugorodik és a dohánylevél eredeti víztartalmának majdnem a felét elveszti.
Paraméterei: 41  * 510C, 75  * 35 % RP, 16-24 ó.

 Levéllemez-szárítás: célja a dohánylevél tartósítása, a levél teljes kiszárítása, amely akkor tekinthetô befejezettnek, ha a levéllemez érintésre könnyen törik.
Paraméterei: 57  * 750C, 35  * 30 % RP, 18-30 ó.

 Fôérszárítás: akkor fejezôdik be, amikor a fôborda pattanva törik.
Paraméterei: 65  * 750C, 30  * 20 % RP, 20-30 ó.
 Hûtés, puhítási szakasz végére a levelek nedvességtartalma 16-18 %. Ilyenkor a levelek már nem törnek és összenyomás után is visszanyerik eredeti alakjukat.
Paraméterei. 75  * 200C, 20  * 35 % RP, 16-20 ó.

 Szárítás utáni mûveletek: A dohány megszáradása és kellô mértékû bepuhulása utána válogatást a legrövidebb idôn belül meg kell kezdeni. A dohányt az érvényben lévô szabvány (MSZ-08 1682-79) szerint kell válogatni. A minôségi követelményeket fajtánként, törési övezetenként elkülönítve írják elô. Az azonos minôségû leveleket csomókba kötik össze.
 Közvetlenül szállítás elôtt kell bálázni.
 Az átmeneti tárolás alatt is gondoskodni kell az asztagok hômérsékletének állandó ellenôrzésérôl, szükség szerinti átrakásáról, mivel az esetleges bemelegedés minôségromlást, penészedést idézhet elô.
 Várható hozam fajtától és termesztési módtól függôen 1,3-2,5 t/ha száraz dohány (9-17,5 t/ha zölddohány). Az utóbbi években a hazai termésátlag 1,2-1,67 t/ha (világátlag: 1,47 t/ha).

Vissza az elejére